Megmentik Japán legnagyobb korallzátonyát

A Kelet-kínai-tengerben furcsa dolgokat művel egy búvárcsapat: néhányan lyukakat fúrnak a víz alatt megbúvó haldokló korallzátonyba, a többiek kis kerámiakorongokat illesztenek a keletkezett nyílásokba.

A korongokon ujjhegynyi korallsarjak hordozzák a reményt a zátony újjáéledéséhez. A szorgos víz alatti munka a japán kormány erőfeszítésének része, amely azt célozza, hogy megmentsék az ország legnagyobb, az Okinava-szigetcsoport déli végéhez közeli korallzátonyát. A projekt Japánhoz méltó módon új technológia bevetésével, alapos odafigyeléssel és az adófizetők nem kis összeget kitevő pénzéből valósul meg. A nemzeti érdekké nyilvánított terv akkor formálódott meg, amikor világossá vált, hogy az Okinava-szigetek nagy részét körülvevő korallok kilencven százaléka elpusztult az utóbbi évtizedekben. Ez még a teljesen eliparosodott, betontengerpartú szigetországban is megkongatta a vészharangot.

Megszületett hát a tengerbiológusok által a világ egyik legnagyobb szabású korall-rekonstrukciós projektjének kikiáltott "mű", amelynek megvalósításába négy éve vágtak bele. A cél az, hogy globális szinten tökéletesítsék a túlhalászás, a szennyezés és a globális felmelegedés által veszélyeztetett korallzátonyok megmentésének módszerét. A Sekisei lagúna az új eljárás próbahelyszíne. A szakemberek remélik, hogy egy nap olyan rutinszerűen zajlanak majd a korallátültetések, mint a facsemeték nevelése. A kritikusok szerint azonban a rekonstrukciós program nem több felesleges erőfeszítésnél a korallok vesztét okozó problémák - köztük a partok kiépülése, a mezőgazdaság által a tengerbe jutó vegyszerek, az óceán felmelegedése - kezelése nélkül.

A projekt léptéke sem túl kecsegtető. 2005 óta mintegy tizenháromezer korallsarjat sikerült kijuttatni kétmillió dolláros költséggel - közölte Hiroszava Hajime, a tokiói környezetvédelmi minisztérium természetvédelmi felügyelője. Ez igen satnya eredmény ahhoz a több tízmillió darabhoz képest, amelyet csupán ebbe a kétszázötven négyzetkilométeren elterülő zátonyba kellene "beültetni".

Ráadásul Hiroszava elmondása alapján a túlélési arány is meglehetősen szerény: a 2005 óta kihelyezett korallsarjaknak pusztán egyharmada élte túl a ragadozóktól a növekvő hőmérséklet kiváltotta fakulásig terjedő veszélyeket. "A korallzátony megmentése nem három vagy négy év feladata, sokkal inkább harmincé-negyvené" - magyarázta a felügyelő. Igaz, a technológia folyamatosan javul, például a kerámiakorongok révén: felületükön a 2700 fokon történő égetés során olyan apró pórusok keletkeznek, amelyeken a korall-lárvák meg tudnak tapadni.

A korongok kijuttatása munkaigényes, de reményt keltőbb, mint a korábbi módszerek, amikor például drótokkal vagy szögekkel rögzítették a fiatal korallokat - fejtette ki Okamoto Mineo, a tokiói tengertudományi egyetem tengerbiológusa, aki a korongok kifejlesztését koordinálta. Az új módszer annyira ígéretes, hogy a környezetvédelmi minisztérium most azt fontolgatja: a jövőre átültetni tervezett koralldarabkák számát tízezerre növeli, ami kétszerese az idei kontingensnek.


A program elsődleges környezetvédelmi célja mögött geopolitikai motiváció is meghúzódik. Tokió egy sokkal nagyobb léptékű korallátültetést tervez, hogy megerősítse a messzi parányi szigetet, Okinotorit körülvevő korallzátonyt. Japán a szigeten keresztül kívánja gazdasági ellenőrzése alá vonni a Csendes-óceán egy tekintélyes részét, és mindenáron szeretné elejét venni, hogy egy erősebb tájfun elsöpörje a kis földdarabot - és vele együtt azokat a területi követeléseit, amelyeket Kína a maga részéről máris megkérdőjelez.

Ráadásul a világ tudósai között barátságos versengés folyik, amelynek tétje, hogy ki tudja kifejleszteni a legjobb korall-transzplantációs technológiát. A viadalra kelt ötletek közt akad olyan, amelyik hatalmas betonból készült "zátonylabdák" segítségével szeretné újjáteremteni a korallok élőhelyét, és olyan is, amelyik gyenge elektromos árammal serkentené növekedésüket. A jelenleg leggyakrabban alkalmazott transzplantációs technika részeként kifejlett korallokból törnek le darabkákat, amelyeket aztán a zátony egy másik részén rögzítenek. Ezzel azonban nem csak kárt tesznek a "donor" korallban, hanem - tekintettel arra, hogy az átültetett darabkák genetikailag azonosak is vele - a zátony genetikai állománya sem változik.

A japán módszer alapján a korongokat tizennyolc hónapig tárolják a vízben egy egészséges zátonyszakasz mentén, így a kirajzó korall-lárvák természetes úton rátapadnak a kerámia felületre. Minden egyes korong genetikailag eltérő egyedeket hordoz, biztosítva a genetikai sokféleséget, és ezzel egy egészséges korallzátony alapját.

A Sekisei lagúnában ép korallzátonyokat már leginkább csak az északi részen lehet találni. A kutatók ebből arra következtetnek, hogy ott olyan korallfaj alakulhatott ki az evolúció során, amely sikeresen alkalmazkodott a melegebb vizekhez is. A jövő évtől kezdődően a búvárok onnan fognak korallokat átültetni a lagúna sanyarúbb sorsú déli részére - nyilatkozta Fudzsivara Suicsi, a búvárcsapat vezetője. "Egész biztosan megéri a fáradságot - vélekedett az egyik búvár, a huszonhat éves Iszobe Rjo, aki a nyári turistaszezonban búvároktatóként dolgozik. - Amikor arra gondolok, hogy milyen színpompásak voltak egykor ezek a zátonyok, tudom, hogy mindent meg kell tennünk értük, amit csak tudunk".