Velvet Assassin

Lássunk konkrét példát egy adott akadály leküzdésére! A helyszín egy földalatti bunker egy szobája, ahol három katona tartózkodik. Egy a szoba közepén áll, a másik kettő pedig egyenes vonalon oda-vissza járkál, hol szembe egymással, hol háttal egymásnak. A szoba egyik oldalán teljes a sötétség, a középre világító fényt pedig egy áramforrás szolgáltatja. Ilyenkor megtehetjük azt, hogy kikapcsoljuk az áramforrást, teljes sötétségbe borítva a szobát, és ha ügyesek vagyunk, szisztematikusan likvidálhatjuk embereinket. Alkalmazhatunk egyszerűbb módszert is, ha sikerül az egyik menetelő katona közelébe kerülnünk úgy, hogy minket nem vesz észre.

Ilyenkor csak annyi a dolgunk, hogy az övén lógó kézigránát biztosító szegét kihúzzuk, majd elbújva megvárjuk, amíg felrobban, vele együtt pedig a másik két katona is eltávozik. Harmadik verzióként pedig kivitelezhető az is, ha szép lassan, mindkét menetelő katonát hátulról (amikor nem szembe vannak egymással) csendben leszúrjuk, a középen álló tisztet pedig fejbelőjük egy hangtompítós pisztollyal. Mint láthatjuk elég széles a skála, ez pedig szinte mindegyik ilyen akadály esetében elmondható. Agyatlan gyilkolás helyett tehát gondolkodnunk is kell majd, ami abszolút pozitívuma a programnak.

Alapból két fegyver lehet egy időben nálunk, melyek közül egy, a kés, mindig adott lesz. Mellé vehetünk fel kis szekrényekből pisztolyokat, vagy nagyobb hatású golyóköpködőket, ám használatukkal nem árt óvatosan bánni. Ha nem hangtompítós fegyverrel adjuk le lövéseinket, nem csak az adott terület katonái figyelnek fel ránk, hanem akár egy másik szobából is átrohanhat néhány marcona alak, akik akár még zseblámpával is átvilágíthatják a szobát, hogy megtudják, honnan is jött a lövés. Fegyvertárunkban mindemellett találkozunk sörétes puskával, gépkarabéllyal, hangtompítós, illetve sima pisztolyokkal, de lesz jelzőpisztoly is, amivel mókásan felgyújthatjuk az ellenfelet. Ezekre szerencsére nagy szükségünk nem lesz, hiszen csak magunknak ártunk a használatukkal.


Egy kivétel viszont van, ugyanis a lopakodós, izgalmas játékmenet az utolsó pályákon elveszik, ott már egy gépkarabéllyal felvértezve fogunk szemtől szembe megbirkózni az előttünk álló kisebb hadseregekkel. Ez alapjaiban véve el is rontja az alkotás végét, de érzékenyebb lelkületűekkel meg is utáltathatja magát, hiszen sikerült olyan rossz célzórendszert készíteniük a fejlesztőknek, hogy az már történelemkönyvekbe illik. A puskák sajnos egyáltalán nem pontosak, és a kezelhetőségük is nagyon rossz, éppen ezért is ajánlatos elkerülni a tűzharcokat, és a kés használatára hagyatkozni. De ha mégis ragaszkodunk a fegyverekhez, akkor azt fedezékből, pontos fejre célzással tegyük meg, mert különben mi járunk rosszul.

Ha észrevesznek minket, akkor a katonák nem fognak kérdezni, sem időt, sem esélyt nem hagynak az elmenekülésre, azonnal lőnek. Ha van rajtunk golyóálló mellény (a későbbi pályákon ugyanis lesz), akkor valamivel több találatot kibírunk majd, de alapesetben elég hamar, néhány lövéstől kiterülünk, ami növeli a realizmust és a nehézséget is. Ha ügyesek vagyunk, el lehet menekülni, mivel ellenfeleink elég buták. Sokszor elég csak átrohanni egy másik szobába, ott pedig leskelődni a kulcslyukon, a katonák pedig nem jönnek utánunk, inkább mérgelődnek, kiabálnak egy kicsit, majd visszamennek a megszokott útvonalukra, hogy mi szépen csendben megölhessük őket.

A játék nehézsége egyébiránt elég magas szintre lett beállítva, még normál fokozaton is. Sokszor meggyűlhet a bajunk egy-egy akadállyal, ami után már nem lesz kedvünk tovább próbálkozni, de szerencsére akadnak könnyítések. Az előbb említett golyóálló mellény például az egyik, de a fejlesztők egy kicsit lélekromboló módszerrel még időlassítást is helyeztek a produktumba. Mi volt a II. világháború időlassító szere? A morfium, mi más. A pályákon elszórva, rögtön fecskendőzve és előkészítve találhatjuk meg a készítményt, amely arra alkalmas, hogy lelassítsa az időt.

Ilyenkor Violette körül minden kisárgul, kipiroslik, sőt, még ruhája is eltűnik. Egy szál hálóingben rohanhatunk vele, például egy ellenséges katona mögé, aki nem fog látni minket, ha pedig már mögé kerültünk, csak egy gombnyomásra vagyunk a látványos kivégzéstől, amelyből számtalan fellelhető a játékban. Ez a morfiumos opció kicsit illuzióromboló, hiszen az egész alkotás eléggé realista tálalásban kerül elénk, a morfiumtól pedig senki sem rohangált még hálóingben (legalábbis nem a világháborúban), pláne nem egy kémnő.

Könnyítésként fogható fel továbbá a szokásos, az életerő növelésére alkalmas csomagocska, de belekerült a játékba egy szintfejlődési rendszer is. Ezt a részt nagyon jópofán oldották meg a fejlesztők, ugyanis rejtett küldetések megoldása, valamint háborús ereklyék felszedése után tapasztalati pontokat kapunk, amelyekből ha összegyűlt a kívánt mennyiség, szintet léphetünk, három irányba. Sok értelme ugyan ennek a résznek nincs, bár azért a dupla morfiumadag, vagy a gyors lopakodás a hasznunkra válhat.


A játék továbbá felvonultat még egy nagyon jó opciót, aminek hála átöltözhetünk női SS-egyenruhába. Ezt stílusosan egy szekrényben tehetjük meg, ahonnan akár lesből is támadhatunk. Ha már ugyanúgy, de legalábbis hasonlóan nézünk ki, mint a németek, sokkal több helyre eljuthatunk, feltéve, ha nem merészkedünk túl közel hozzájuk. Sokszor ugyan nem lesz lehetőségünk ilyen formában feltűnni, de amikor igen, akkor azok nagyon jópofa részek, hiszen szinte kinevetjük a katonákat, és betartva a kellő távolságot, elsétálunk mellettük. Ha nem vagyunk ügyesek, értelemszerűen ilyenkor is fűbe haraphatunk.

A játék kinézetét szemlélve különösebb gondokkal nem találkozunk. Vannak ugyan apróbb hibái, és egy kicsit talán túl fényesre sikeredett néhány textúra. A fejlesztők néhol túl sok mosott effektet alkalmaztak, ami sokaknak idegesítő lehet, a legnagyobb gond vele mégis az, hogy optimalizálatlan. Az ajánlott gépigényt bőven meghaladó konfiguráción is képes volt oltári szaggatásokat produkálni a játék, ami azért is érthetetlen, mert lassú és vontatott játékmenetről van szó. Ha száguldoznának körülöttünk a tárgyak, akkor minden bizonnyal diavetítést élhetnénk át a játékban.

A Velvet Assassin több tekintetben is rendhagyó alkotás, azonban az apró hibák eléggé lerontják az összképet. A buta mesterséges intelligencia, az optimalizálatlanság, a túl lassú és néha repetitív játékmenet eléggé megöli a produkciót, azonban már nagyon kellett egy ilyen alkotás a piacra. Aki él-hal a II. világháborúért nagy élvezetet találhat benne, egy átlagos játékos azonban, aki csak szereti a Thiefhez hasonlatos lopakodós őrületet, nem biztos, hogy talál benne elegendő értéket, hiszen reformációt nem hajtott végre a stíluson a Velvet Assassin sem.