Velvet Assassin

Grafika: Első ránézésre szép és letisztult, azonban kissé mosott látvány fogad minket a Velvet Assassin betöltése után. Ez az állapot a későbbiekben még negatívabb irányba fordul: néhány tereptárgy vagy objektum olykor túlcsiszolt és túlfényezett lett, valamint a programozók kicsit túlzásba estek a motion blur használatánál is. Az igazán negatív pont ebben a témában az optimalizálatlanság.

Kezelőfelület: Semmi kivetnivalót nem találhatunk se a menüben, se a játékban elénk táruló képernyő esetében. A menü ötletesen felépített, mindennek megvan a maga helye. A játékképernyőn sincs felesleges információ, az aktuális fegyverünket láthatjuk a bal felső sarokban, valamint életerőnket és morfiumadagunkat a bal alsó sarokban.

Játszhatóság: Közel van a négyhez, de mégsem annyi a játszhatóság pontértéke, hiszen a célzórendszer iszonyatosan el lett rontva, az irányítással is akadtak problémák. A Ctrl billentyűre például akár nehezéket is ragaszthatnánk, olyan jó barátságba kerülhetünk vele, de a mozgással és az interaktív objektumokkal is meggyűlhet a bajunk. Erre sokkal jobban odafigyelhettek volna a fejlesztők, arról nem is beszélve, hogy Violette sokszor elakadt a tárgyakban, és előfordult, hogy nem azt tette, amit én szerettem volna.

Intelligencia, nehézség: Rossz a mesterséges intelligencia, mégis nehéz a játék. Elég furcsa párosítás, de igaz. A katonák előre megtervezett útvonalon haladnak, onnan pedig egy centiméterrel sem térnek le, továbbá néhány hibának köszönhetően sokszor még a fényben sem láttak meg, vagy éppen ellenkezőleg, a gép azt mutatta, hogy rejtve vagyok, a marcona katona mégis meglátott és lelőtt. Ezek az apróságok mind hozzátesznek a nehézséghez egy kis pluszt, és éppen a kiszámíthatatlanság miatt válik nehézzé a játék, azonban ha rátalálunk a megfelelő logikára, és gyorsan átlátjuk az összefüggéseket, komoly gondjaink nem lesznek. Érdemes előbb a gyengébb fokozaton elkezdeni a játékot, ugyanis hamar felviheti az ember vérnyomását.

Hangok, zene: Zene, mint olyan nem sok van a játékban, ami akad, az is aláfestőnek jó, a pontozás sokkal inkább a hangokra értendő. Violetta szinkronhangja zseniális, a színész képes volt olyan lelkesedéssel felmondani szövegeit, hogy abba megfelelő mennyiségű szomorúságot és beletörődést is csempészett. Érdemes megemlíteni még a fegyverek hangjait is, amelyek nagyon jól sikerültek, valamint szintén kiemelkedő a német katonák interaktív beszélgetése (németül természetesen), amelyekből sokszor hasznos információkat, de legtöbbször csak butaságokat tudhatunk meg. Itt egyébként egy kevés humor is bekerült a játékba, érdemes lesz tehát kihallgatni őket, mielőtt elvágnánk a torkukat. Szintén nagyon jópofa momentum még a katonák éneklése (igaz, mindig ugyanazt éneklik, de biztosan az volt akkor a sláger), mely feldobja az alkotás hangulatát, és hozzásegíti a játékosokat a magasabb szintű beleéléshez.

Összegzés: Nem hozott új színt a játékok történetébe, de aki rajong a lopakodós játékokért, valamint a II. világháborúért, annak telitalálat lehet, és nem kevés kellemes percet szerezhet. Akinek egyik sem tetszik, nyilván jóval lejjebb eresztheti a pontszámokat, de ez a párosítás van, akinek több mint nyerő lehet. Gyermekbetegségei ellenére derekas játék lett, de azért többet vártunk tőle.