2009. augusztus 16. 10:36, Vasárnap
A Google nem keresője oldalát, kinézetét csiszolgatja, hanem a sebességért és a találatokért felelős motort építi fel újra - érdemes még időben, a fejlesztési fázis alatt áttekinteni a várható változásokat.
A
Caffeine névre keresztelt megújult kereső a Google esetében megszokott puritán, spártai külsőre épít, ami egyértelműen jó húzás az internetes mogul részéről - továbbra sincs szükség a csicsára, a lényeg a szolgáltatás gyorsaságán és minőségén van. A világhálón máris fellelhetők a legfontosabb kérdésekre felelő
összegző írások, az első tesztek
részletes eredményei, valamint a változtatások valódi következményeit boncolgató
interjúk.
Ezek elolvasása után máris kiokosíthatjuk magunkat a Google újításával kapcsolatban, amire persze az átlag felhasználó esetében nem feltétlenül van szükség, hiszen a végeredmény többnyire ugyanaz, mint amit megszoktunk: gyors és kényelmes keresések, megbízható találati aránnyal. Ezen azonban a cég szakemberei szerint van még mit javítani, a két éve tartó projekt pedig (amely a Google File System, vagyis a GFS fejlesztését takarja) lassan megmutatja az első eredményeket. Ezek az első tesztek alapján is jól látszanak: az új kereső a megszokottnál több és pontosabb találattal szolgál, mindezt pedig gyorsabban teszi, nagy átlagban mintegy 0,2 másodpercet lefaragva a szükséges időből.
Különösen nagy figyelmet fordítanak az új oldalak, az interneten történt változások indexelésére, amelyen szintén gyorsítanak és igyekeznek azt pontosabbá, hatékonyabbá tenni. Bár ezen szinte minden nap változtatnak, módosítanak, a mostani fejlesztés elég átfogó ahhoz, hogy külön névvel illessék. A készítők szerint az új motor jóval rugalmasabb és több erőt, lehetőséget kínál elődjénél, amit nyilván a vállalatok is kihasználhatnak majd, amikor a keresési találatok rendezésére kerül a sor. Mi felhasználók pedig nyugtázhatjuk, hogy a Google nem nézi tétlenül a vetélytársak próbálkozásait, legyen az egy vadonatúj kereső
bemutatása, vagy akár egy kifejezetten ellenük irányuló
szövetség létrehozása.
A comScore eközben érdekes felmérés
eredményeit tette közzé, amely szerint a Google továbbra is magabiztosan vezet a keresőpiacon (az Egyesült Államokban 65 százalékos részesedéssel), ám arra is rávilágítanak, hogy a rivális megoldásokat használók is előszeretettel fordulnak a keresőcég szolgáltatásához. A Google-t használók ennél jóval hűségesebbek, ők sokkal ritkábban fanyalodnak a konkurencia platformjának igénybevételére, emellett pedig havonta csaknem kétszer annyi keresést bonyolítanak le.