Leállíthatná az internetet az amerikai elnök

Leállíthatná az internetet az amerikai elnök

2009. augusztus 30. 14:19, Vasárnap
Legalábbis egy új törvényjavaslat értelmében, amely kifejezetten a világhálón előforduló esetleges vészhelyzetek alkalmával tenné lehetővé az elnök számára a különleges jogkör gyakorlását.

Jay Rockefeller demokrata szenátor még idén tavasszal állt elő az érdekes tervezettel, amely szemmel láthatóan a terrortámadásoktól és a szervezett hackercsoportok összefogott akcióitól rettegő amerikai vezetés egy része számára is szimpatikus. Akkor nagy tiltakozás fogadta a javaslatot, a most kiszivárgott, átdolgozott változat nagyjából hasonló visszhangokra számíthat.

A javaslat értelmében ugyanis az amerikai elnököt különleges jogkörrel ruháznák fel, így egy esetleges vészhelyzet esetén a magánszektorba tartozó számítógépek egyetlen tollvonással lekerülnének az internetről, pontosabban elvesztenék a globális hálózattal kapcsolatot tartó vonalat. Bár abban a külső szakértők nagy része egyetért, hogy az új, módosított tervezet határozottan előrelépést jelent az eredetihez képest, a drasztikus ellenlépések lehetősége továbbra is aggodalomra ad okot. A tervezet legfeljebb hat hónapon belül átfogó kiberbiztonsági intézkedéseket és az alapvető program kidolgozását tartja szükségesnek minden egyes szövetségi kormányzati intézmény esetében, ami elég nagy munkát róna az illetékesekre.

Ami az elnök különleges jogkörét illeti, ezt a kormányzati szakértők úgy értékelik, hogy ez eddig is a posztot éppen betöltő politikusok egyik fő feladata volt, most mindössze azt tisztázták, hogy az amerikai kontinens és a nép védelme a kiberhálózat megvédését is jelenti az esetleges külső és belső támadásokkal szemben. Ehhez persze a szabadságjogokat szem előtt tartó szervezeteknek is lesz egy-két szavuk, így mindenképpen érdekes időszak előtt állunk ezen a téren.

A kormányzat elsősorban a kritikusnak tartott hálózatok kiesésétől tart, így például az áramszolgáltatás leállítását célzó támadásoktól – ezek kivitelezésére az interneten keresztül nincs esély

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások