Megöltek egy filmrendezőt - meddig lehet elmenni?

Az év egyik legerősebb filmjét rendezte, s most brutális gyilkosság áldozata lett - meglehet, hogy filmjének is köze volt halálához.

A puszta tények: Christian Poveda francia dokumentumfilmes brutális gyilkosság áldozata lett. Povedát, aki több évet töltött azzal, hogy elkészítse filmjét, a La Vida Locát, mely a salvadori gangekről, bűnbandákokról szólt, golyóval a fejében találták meg autójában, San Salvador egyik bandák által ellepett területén. El Salvador fővárosának főügyésze elmondta, hogy az 53 éves filmrendező vélhetően a bandák áldozata lett.


Bár hosszabb kritikát nem közöltünk a La Vida Locáról, jeleztük és most is tartjuk állításunkat, hogy az év egyik legjobb és legütősebb filmje volt. Csak bízni tudunk benne, hogy a hollywoodi kommersztől megcsömörlöttek (és a hollywoodi kommersz rajongói) közül minél többen látták a történetet, mely Salvador egyik legerőszakosabb bandáját mutatta be belülről, a bandát amely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az ország gyilkosságelkövetési mutatói ennyire az égbe szöktek. (A film kópiája a budapesti premier után az országot járja, a héten Szolnokon volt látható.)

A filmes halálának körülményeiről csak annyit lehet tudni, hogy halála napjára női bandatagokkal beszélt le egy interjút egy francia divatmagazin számára. Bernard Kouchner, francia külügyminiszter elismerően beszélt a volt háborús fotós munkájáról, köztiszteletben álló újságírónak nevezte, aki sosem habozott, hogy kockázatot vállaljon az információszabadság nevében. (A rendező egyébként nemrég kezdett el ismét utazni a La Vida Locával, hogy megismertesse minél több országban.)


A dokumentumfilmben, melyet afféle valódi Isten városaként kell elképzelni, Poveda bemutatta a bandatagok beavatását, a tagok droghasználati szokásait, a bandatetoválások filozófiáját és elkészítését, és persze láthattunk lövöldözéseket, verekedéseket, temetéseket. A néző a Tizennyolcasok (Mara 18) pár tagjával ismerkedhet (és kedvelhet?) meg, akiknek sorsa nem ismerhető előre, akárcsak egy valódi filmben, s ez adja a La Vida Loca egyik zamatát. A másikat pedig az, amikor a néző rádöbben, hogy valódi embereket lát, akiknek valóban a halál, a bűnözés a foglalkozása, olykor gyerekkoruk óta - viszont nem túl sokáig, hiszen aki a bandatagok közül megéri a 30-at, az nagyon szerencsésnek számít.


Természetesen előre kell szólnunk arról, hogy a La Vida Loca baromi nyers film, már a nyomort és a körülményeket is elég nyomasztó végignézni, az erőszakról, a halottakról nem is beszélve. Ami a leginkább sokkoló, hogy az erőszakhullám, a bandák rivalizálása mögött semmi filozófia nem húzódik, sokszor nem a haszonszerzés a motiváció, mondhatni csak a hagyomány miatt nyírják egymást. A tagoknak általában fogalmuk sincs arról, hogy miért is utálják a másikat, aki másféle tetoválást visel magán.

Persze Poveda nem csak a bandákat akarta bemutatni a La Vida Locával, hanem azt, hogy miképp hagyhatja a kormány az erőszak tovaburjánzását, hiszen mindebben a látszat rendőri intézkedéseknek is hatalmas szerepe van. Láthatóan a hatalom is fél kettőzött erővel fellépni a bandák ellen, amit maga a város és az ország szenved meg.


A film leginkább a sokkszerű pillanatokkal nyeri meg a nézőt, de olykor egészként nem áll össze, azonban azok a bizonyos pillanatok annyira erősek és kuriózumjellegűek, hogy az ember nem tud róla nem pozitívan szólni. Főleg, ha arra gondol, hogy mindezt egy életét is kockáztató rendező megszállottságának köszönheti, aki úgy tűnik, hogy mégiscsak túl messzire merészkedett.