Az AMD szerint feleslegessé válik a PhysX

Az AMD szerint feleslegessé válik a PhysX

2009. október 3. 19:51, Szombat
Az AMD egyáltalán nem bánja, hogy riválisa letiltotta a technológiát a Radeon grafikus vezérlőkkel hajtott konfigurációkon, szerintük ugyanis nem sokáig tarthat ki a platform. Az nVidia új fejlesztése januárra csúszhat.

A napokban több érdekes hír is napvilágot látott egyrészt az AMD, másrészt pedig a rivális nVidia háza tájáról. Előbbiekben arról számoltak be a cég illetékesei, hogy nem sajnáljáka PhysX technológia mellőzését saját konfigurációikon, utóbbiak révén pedig arra következtethetünk, hogy az egyelőre Fermi és GT300 kódnéven emlegetett új változat csak januárban jelenik majd meg.



Lássuk először az AMD híreit, amelyekből láthatjuk, hogy a cég egyáltalán nem bánja a meglehetősen korán megjelent, majd pedig az nVidia által felvásárolt PhysX platform kényszerű mellőzését. Ez a technológia ugyan a Radeon grafikus chipekkel ellátott konfigurációkon nem elérhető, ám a vállalat úgy véli, hogy maga a fejlesztés sem húzza majd sokáig, hiszen egyre nagyobb terepet hódítanak meg az olyan nyílt, az egész ágazat és a játékosok szempontjából is kedvezőbb megoldások, mint a DirectCompute és az OpenCL. A GPU-ra épülő fizika a jövőben a játékok fontos része lesz, nemcsak mint grafikus különlegességként kaphat szerepet, az nVidia által birtokolt megoldás pedig zárt jellege miatt nem emelkedhet ilyen magasságokba, hiszen nem mindenki számára elérhető.



A rivális most bemutatott új fejlesztéséről időközben megérkeztek az első képek, amelyek közül egyet már korábban lehoztunk, most azonban ideje végigfutni a teljes listán. A felvételeken magát az augusztus végén elkészült chipet és annak felépítését is láthatjuk, a referenciakártyát illetően pedig érdemes megjegyezni, hogy meglepően rövid változatról van szó. Ugyanilyen érdekes, hogy bár két DVI-I csatlakozónak van hely a kártyán, mégis csak egyet láthatunk azon, egy második csatlakoztatása pedig éppen a burkolat miatt nem megoldható.

Több lap eközben arról ír, hogy a Fermi, vagyis a GT300 valószínűleg januárra csúszik, mivel addigra készül el elegendő példányszámban az A2-változatú chip, amely általában az nVidia kész termékeiben kap helyet. A most bemutatott példány még A1-jelzést hordoz magán, és minden esetben több hónapba telik elkészíteni a végleges verziót. Mindez azt jelentené, hogy az AMD durván 3 hónapos előnyt kap az új generáció elindításánál, amit nyilván ki is használnak majd.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások