2,8 GHz-en jön az AMD hatmagosa

2,8 GHz-en jön az AMD hatmagosa

2009. november 4. 13:34, Szerda
Lassan de biztosan szivárognak a részletek a hatmagos Thuban processzorokról, amelyek a tervezettnél korábban jelennek majd meg. A cég DirectX 11 integrált grafikus vezérlői csak 2011-ben jönnek.

Október elején még arról számolhattunk be, hogy a Thuban kódnéven készülő, valószínűleg Phenom II X6 hivatalos néven megjelenő asztali chipek nem az eredetileg tervezett időpontban, hanem már jövő tavasszal napvilágot láthatnak. Ezt most újabb források erősítették meg, kiemelve, hogy a harmadikról a második negyedévre hozták előre a debütálást.

Szerencsére nem ez az egyetlen új hírmorzsa, amely a napokban érkezett meg, a megjelenés mellett ugyanis a várható órajelekről is szó esett. A DigiTimes cikke a négymagos Phenom II X4 chipek megjelenési menetrendjére koncentrál (az AMD több új változatot is piacra dob majd az év végén, illetve jövő év elején), ám mi inkább a hatmagosokra fókuszálunk, hiszen ezen példányok jelentik majd az igazi újítást - némileg lemaradva az Inteltől, amely szokás szerint elsőként mutatja majd be saját hasonló fejlesztéseit. A különbség azonban nem lesz olyan nagy, hogy az AMD esélytelenül induljon, köszönhetően az előrehozott dátumnak.

Eszerint a hatmagosok esetében nem a quadok esetében elért 3,4 GHz, hanem 2,8 GHz jelenti majd a plafont, hogy kordában tartsák a 140 wattnál tetőző fogyasztást. A 45 nanométeren készülő Thuban chipek természetesen integrált memóriavezérlőt kapnak, ezt pedig 3 MB másodszintű és 6 MB megosztott harmadszintű gyorsítótár egészíti majd ki, egyelőre ismeretlen kereskedelmi árral. A megjelenés tehát a második negyedévben esedékes, így mindössze fél évet kell várnunk arra.

Ami a DirectX 11 grafikus vezérlőket illeti, az AMD némileg meglepő módon csak 2011-ben dobná piacra az első integrált változatokat. A cég ugyan elsőként mutatta be a különálló fejlesztéseket, ám az integrált chipek a most kiszivárgott útiterv szerint csak a Sabine és a Brazos mobil, valamint a Scorpius és Lynx asztali platformokban kapnak majd helyet, amelyek megjelenése két év múlva esedékes.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások