Leállíthatná-e a jog az LHC-t?

Több országban is a bíróságokhoz fordultak a CERN Nagy Hadronütköztetőjének (LHC) leállítása érdekében, mondván a kísérlet fekete lyukat hozhat létre, ami bekebelezi a Földet.

Ennek a részecskefizikusok szerint semmi esélye, mégis sokan - alappal, vagy anélkül - hangot adnak kétségeiknek. Eric E. Johnson az Észak-Dakotai Egyetem jogtudományi professzora, aki maga sem hisz a világvége forgatókönyvben, jogi oldalról közelítette meg a kérdést és megvizsgálta hogyan reagálna egy törvényszék az LHC vagy bármely más hasonló, kimenetelét tekintve szinte megjósolhatatlan kísérletek esetében. Eddig egyetlen per sem járt sikerrel az LHC ellen. A két közvetlenül érintett országgal, Franciaországgal és Svájccal eleve megállapodása van a CERN-nek a jogi procedúrák elkerülésére, azonban ha a megfelelő indítványt sikerül beadni a megfelelő helyre, a bíráknak el kell majd gondolkodniuk azon, hogy milyen végzést hozzanak a világ megmentése érdekében.

Egy végzés végrehajtása viszonylag egyszerű, amikor például egy történelmi épület sorsáról van szó, de amikor a részecskefizika világába kell belemászni, az LHC leállítása félelmetes feladat bármelyik bírónak. A leállítása vonatkozó végzés kiadásához a bíróságnak egy úgynevezett "mérlegelési tesztet" kell elvégeznie. Ennek az a lényege, hogy a bíróság felméri azokat a károkat, amit a két fél elszenvedne, ha meghoznák, illetve ha nem hoznák meg a végzést, figyelembe véve az állítólagos következmények valószínűségét és a súlyosságát.

Lássunk egy gyors mérlegelést az LHC ügyében. A CERN-t érő veszteségek óriásiak lennének. Több ezer munkás elbocsátása mellett egy sok millió eurós rendszer elvesztését írhatjuk fel az ő oldalukra, nem is szólva a nagy tudományos kalandról. Ez komoly súly a mérleg egyik serpenyőjében. A másik oldalon azonban egy Föld-tömegű fekete lyuk áll, ami nem csupán lenyomja a másik serpenyőt, de fel is falja azt. Most már csak azt kell megállapítani, melyik oldal rendelkezik megfelelő megalapozottsággal. Ehhez a bíróságnak alaposan körbe kell járni a témát, ami tudományos szempontból is éppen elég sok vitát eredményez, az LHC-ben zajló fizika ugyanis még a fizikusok számára is ingoványos terület. Egy bírónak lehet, hogy csak néhány napja van a mérlegelésre, így kevés az esély, hogy eléggé bele tudja ásni magát a tudományba egy megalapozott döntés meghozatalához.


Általában amikor egy komplex tudományról van szó, a bíróság szakértőkhöz fordul. Itt azonban a szakértők egyike sem nevezhető elfogulatlannak. A CERN alkalmazza a világ részecskefizikusainak a felét, a másik fele pedig az első fél barátja vagy ismerőse, és mondhatni, hogy mindegyikük kivétel nélkül tűkön ülve várja az LHC adatait, hogy végre valamilyen előrelépést érjen el. Az LHC nem pusztán egy részecskefizikai kísérlet, hanem maga "A részecske fizikai kísérlet". Mit tegyen hát a bíróság?

Jó eséllyel marad a tudományos vitát körül vevő emberi környezet vizsgálata. Míg a fizika nagymértékben átláthatatlan a bíróság számára, az emberi tényezőkben jelentős tapasztalatuk van. Az egyik kérdés, amit a bíróság megvizsgálhat, hogy mennyire valószínű a tudományos munka elméleti alátámasztásának a hibátlansága. Akik a leállító végzést szeretnék elérni például kérhetik a bíróságot, hogy vegyék figyelembe az LCH biztonságosságáról közzétett nyilatkozatok igen váltakozó, időnként ellentmondó állításait.

1999-ben a fizikusok azt mondták, hogy belátató időn belül nem lesz olyan részecskegyorsító, ami egy fekete lyuk létrehozásához szükséges energiával rendelkezne. A 2001-ben publikált elméleti munkák azonban bizonyították, hogy ha a tér-időben léteznek rejtett extra dimenziók, akkor az LHC mégis képes lehet fekete lyukak létrehozására. Ezután a biztonsággal kapcsolatos bizonyítások megváltoztak.

2003-ban már azt állították, hogy bármely létrejövő fekete lyuk azonnal elpárolog a Hawking-sugárzásnak köszönhetően. Azonban amikor egy újabb elméleti munka ennek az ellenkezőjét állította, a CERN egy újabb fordulatot tett és 2008-ban kiadott egy jelentést, ami asztrofizikai bizonyításokon és nyolc fehér törpe csillag megfigyelésén alapult, miszerint nem kell félni, nem lesz itt semmi probléma. Ezek a csavarok elmozdíthatják a bíróságot annak irányába, hogy a jelenlegi biztosítékokat ne találják annyira meggyőzőnek, mint amilyenek valójában lennének.


Ezen felül a bíróság vizsgálhatja a szociológiai és pszichológiai környezetet is, amiben a vitatott tudományos munka született. A társadalom tudósok számos jelenséget azonosítottak, amikkel egy objektív kockázati értékítéletet jöhet létre. Például a Leon Festinger által 1957-ben megfogalmazott kognitív disszonancia leírja az emberek hajlamát olyan információk kutatása után, ami megegyezik a hitükkel, miközben figyelmen kívül hagyják az azzal ellentéteseket, mivel ha egy új információ ellentmond a korábbi elképzeléseinknek, vagy ismereteinknek, akkor disszonanciát, azaz belső feszültséget élünk át, amit igyekszünk csökkenteni.

Számolhatnak ugyanakkor a "csoportgondolkozással" is, ami által az intelligens egyének, akik egy csoportban dolgoznak, alárendelik magukat a csoport által elfogadott normáknak. Ilyenkor megjelenik a sebezhetetlenség illúziója és a csoportba vetett megkérdőjelezhetetlen bizalom, miközben egy olyan felfogást alakíthatnak ki, amit nem igazolnak tények. A megerősítési torzítás is egy újabb emberi hajlam, amivel kiszűrjük az információkat az elméleteink megerősítése érdekében. Utóbbiakat a Columbia Baleset Vizsgáló Bizottság is idézte, annak indoklásához, hogy miért hunytak szemet az űrsikló program vezetői az egyértelmű vészjelzések felett.

Egy döntés elé állított törvényszék ítéletét nagyban befolyásolhatják a fenti társadalmi hatások, melyek alááshatják az LHC biztonságosságáról alkotott konklúziót. Egy ilyen végzést természetesen igazságtalannak nevezhetik a fizikusok. Sokan azt bizonygatnák, hogy egy tudományos munkát kizárólag a tudományos érdemei alapján szabad elbírálni. Ez az érv egy akadémiai vitában kiváló lenne, tette hozzá Johnson, az LHC biztonságosságának kérdése azonban nem akadémiai, hanem a valós világ kérdése, igen nagy tétekkel. A tudomány a valós világ szemszögéből történő kiértékelése, és annak megértése, hogy a tudományos munka is csupán egy esendő emberi vállalkozás, nem pusztán igazságos, de elengedhetetlen is.