Steve Jobs: egy jelenség, és ami mögötte van

Steve Jobs: egy jelenség, és ami mögötte van

2010. május 4. 19:59, Kedd
Az Apple vezetőjét egyaránt nevezik látnok zseninek és bizalmatlan egoistának, aki a cégét úgy vezeti, mintha az egy szekta lenne. Az igazság általában a két véglet között van. Vagy mégsem?

Az elmúlt hetekben az Apple gyakran került világszerte a címlapokra, elsősorban egy iPhone 4G elveszítése kapcsán kirobbant botrány miatt. A SPIEGEL arra volt kíváncsi, hogy Steve Jobs milyen ember, igazak-e a róla szóló, túlzónak tűnő beszámolók. A magazin szerkesztői Pamela Kerwin véleményét kérték ki. A szakember korábban éveken át dolgozott Jobs közvetlen munkatársaként és 1989-ben a Pixar marketingügyekért felelős alelnöke volt.

"Természetesen Steve Jobs is lehet kedves, de rideg és gőgös, lenéző is. De ki mondhatja, hogy például Mozart jó ember volt? Ő egy álmodozó, képzelgő zseni. Más menedzserek pénzt és hatalmat akarnak, őt viszont a nagy ötletek hajtják előre. Megvan az a képessége, hogy kiváló technológiák létrehozását segítse elő és sosem apró lépésekkel halad előre. Azt csinálja amit szeretne, és komoly befolyást akar gyakorolni a világra. Steve egy igazi kemény típus és mi a Pixarnál nem voltunk a megfelelő közeg számára. Állandóan hajtja, űzi valami, igazi megszállott és soha sem hagyja abba, amit csinál. S még valami: megérzi, hogy mit akarnak az emberek" - jellemezte az Apple vezetőjét Pamela Kerwin.

A szakember jelenleg vállalkozóként dolgozik a Szilicíum-völgyben és olyan intelligens telefonokat fejleszt, amelyek képesek bizonyos dolgokat, többek között az integrált kamerák által felfedezett cselekményeket vagy tárgyakat felismerni és ezekről tájékoztatják a felhasználókat.

"Nem azt érzi, ami ma menő, hanem azt, hogy mi lesz holnap az. Ez után űzi és hajszolja beosztottjait. Vannak, akik otthagyják, de a többség marad. A legjobbakból kihozza a legjobb énjüket, kevesebbet el sem fogadna tőlük. Könyörtelenül kompromisszumképtelen. Elég csak megnézni, hogy hányan mondták az iPhone kapcsán, hogy nem jó az úgy, több gomb kell rá és cserélhető akkumulátor kell hozzá. Mindenki ezt mondta, de ő úgy gondolta: nem, ez úgy nem lenne felhasználóbarát. Steve nagyon hangulatember, sőt, agresszív. De ő ilyen. Akár a cápákkal is együtt tud úszkálni és mi erre nem voltunk képesek. Mindig tízmillió dollárt kért mindenért, még akkor is, ha az adott dolog nem ért éppen annyit."

"A legnagyobb hibája talán a túl nagy egója. Egyszerűen képtelen más nagy menedzserekkel együttműködni és üzleteket kötni velük. Ő Steve Jobs, aki sosem hátrál meg, még egy kis lépést sem tesz visszafelé. Volt olyan, hogy pillanatnyi rosszkedvével hónapok fáradtságos tárgyalásait zúzta szét. Egyszerűen elviselhetetlen volt egy beszélgetés során és a tárgyalópartnerei nem bírták tovább, felálltak az asztaltól és elmentek" - tette hozzá az egykori közvetlen munkatárs.

Pamela Kerwin végül leszögezte: amikor Steve Jobs egy farmernadrágban és egy fekete pulóverben jelenik meg a termékbemutatókon, mint egy Messiás és eladja a készülékeket, akkor egy briliáns showman. Ilyenkor nem hátrány a nagy egója, egy showmesternek ugyanis szüksége van arra. Az élet mindenesetre az Apple első emberét igazolta, hiszen öt évvel ezelőtt a konszern 5 milliárd dollárt ért, ma pedig már több, mint 240 milliárd dollár a piaci kapitalizációja. Az ok egyszerű: Jobs minden ötletet felszívott magába, mint a szivacs és olyan emberekkel találkozott, mint Steven Spielberg, akik új világokat nyitottak meg előtte.

Kerwin úgy vélte: az első lépcsőfokot Jobs későbbi sikereihez alighanem a Pixar jelentette, minden olyan dologra ott lelt rá, amiből napjainkra az iTunes, az iPod és az iPad megvalósult.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások