Splinter Cell: Conviction

Szintén új taktikai elem a környezettel való interakció lehetősége. A már említett csillárok lelövése mellett autók riasztóit indíthatjuk be, esetleg tartálykocsikat robbanthatunk fel, vagy akár a kikötőben bepakolásra váró rakományt lőhetjük szét. Ezenkívül segítségünkre lesznek speciális kiegészítőink is. Ilyen hasznos kis eszköz lesz az egyik kamera, amivel hangzavart kelthetünk, majd a hangra odacsődült őröket egyetlen gombnyomással a túlvilágra küldhetünk.

A Splinter Cell: Conviction legnagyobb és sokat mutogatott újdonsága mégis a Mark and Execute elnevezésű rendszer, amivel egyszerre több ellenfelet jelölhetünk meg, majd egyetlen gombnyomással likvidálhatjuk őket. A rendszer érdekessége, hogy nem áll korlátlanul a rendelkezésünkre. Ahhoz, hogy aktiválhassuk, előzetesen módszeres tisztogatásba kell kezdenünk, így mindenképpen érdemes spórolni a lehetőséggel, és a legszorultabb helyzetekben alkalmazni. Jelölések számát az is befolyásolja, éppen milyen fegyver van a kezünkben, és az milyen fejlettségi szinten áll. De ettől függetlenül fontos és néha életmentő lehet, ha csak szorult helyzetben vetjük be ezt a lehetőséget.

A csúzlik fejlesztése a Rainbow Six-ből ismert Persistent Elite Creation (PEC) rendszer metódusát követve zajlik, azaz bizonyos kihívásokért vagy előre meghatározott dolgokért cserébe XP-t kapunk, amiket aztán különböző kiegészítők vásárlására költhetünk. Erre a pályákon elhelyezett fegyveres ládáknál lesz lehetőségünk, ahol a tápolás mellett a teljes arzenálunkat is lecserélhetjük.


A pisztolyok és puskák mellett természetesen a közelharci elemek is aktívan jelen vannak. Fisher mozdulatai ezúttal a Krav Maga harcművészeten alapulnak, az ebből eredő brutalitást és dinamizmust pedig a nagyon sima, látványos animáció adja vissza. A változatosság jegyében rengeteg vallatási módba botlunk, még Jack Bauert is simán lekörözi Fisher, aki a csontropogtatások mellett a delikvensek fejét a tévébe, a tükörbe, a falnak vagy a mosdókagylóba veri, esetleg egy rögtönzött bunyó után az illető kezébe vagy vállába döfi a kést vagy a törött szék lábát. A harcrendszer tehát gördülékeny, látványos, amit a nagyon jól átgondolt irányításnak is köszönhetünk.

A történetmesélés is sokat fejlődött. A játék sztorija egy közel három napos időkeretbe lett foglalva, a prezentáció pedig zseniális filmélményt kínál, melyben mi alakítjuk a főhőst. Ezenkívül végre komolyabb hátteret kaptak a fontosabb szereplők is, így megismerhetjük esetleg közös múltunkat, vagy tetteik hajtómotorját, motivációjukat. A gonoszt alakító Tom Reed például egy mindenre elszánt, hataloméhes régi ismerős, akinek magabiztossága egészen a játék utolsó pillanatáig ott lebeg a levegőben. Az utasítások többségét rádión kapjuk, azonban újdonság, hogy a főbb küldetések leírásait, a régmúlt jeleneteit a falfelületekre kivetített szöveges üzenetekből, bejátszásokból ismerhetjük meg. Mindez sosem tolakodó, mégis mindig szem előtt van a cél.

Sajnos a sok jó mellé egy kevés negatívum is becsúszott, ami elsősorban a felemásan teljesítő mesterséges intelligenciának róható fel. A játék jelentős részében az őrök és a fizetett zsoldosok nagyon hitelesen cselekszenek: csoportosan járőröznek, és folyamatosan tájékoztatják egymást a kialakult helyzetről. Ha észrevesznek minket, segítséget hívnak, és fedezékbe bújnak, majd taktikusan megpróbálnak bekeríteni minket - azonban ez nem mindig van így. A játék egyes szakaszaiban teljesen bután viselkednek, néha zárt ajtó mögött állva szúrnak ki, majd ajtón keresztül próbálnak meg lelőni. Esetenként pedig azt se veszik észre, ha a mellettük álló társukat fejbe lőttük. Ellenben nagyon jól reagálnak a különböző helyzetváltozásokra, így egy-egy fényforrás kilövése után sokkal jobban figyelnek, felkapcsolják zseblámpáikat, és alaposan átpásztázzák a területet.