Intel: Atomot a táblákba!

Intel: Atomot a táblákba!

2010. július 18. 22:55, Vasárnap
Az Intel továbbra is magabiztos a tábla PC-k piacát illetően, szerintük ezek a fejlesztések nem vetélkednek majd a meglévő mobil megoldásokkal. Az Acer is beszáll, míg a HP késlekedik.

A processzorgyártó piacról alkotott elképzeléséről Stacy Smith, a cég pénzügyi igazgatója beszélt a napokban elemzők előtt, előadásában pedig kiemelte, hogy saját Atom chipjeiket továbbra is kitűnő versenyzőnek tartják ezen a téren. Véleményük nem változott, ők továbbra is egy teljesen új kategóriának tekintik a táblákat, amelyek a netbookokhoz hasonlóan valami új tartalommal tölthetik meg a mobil szegmenst.

Az egyik legfontosabb előnynek a választható operációs rendszerek listáját tartják - a meglévő, valamint a készülőben lévő Atom chipeken a Windows mellett a Chrome, az Android, a MeeGo, illetve a Linux egyéb változatai is gond nélkül futhatnak majd. A gondot egyelőre az jelenti, hogy a táblákhoz igazán alkalmas, alacsony fogyasztású Atomokból egyedül a Moorestown kódnéven futó Z600 system-on-chip (SoC) áll rendelkezésükre, amelyek viszont nem kompatibilisek a Windows platformmal. A hasonlóan kedvező étvágyú, a Windowst gond nélkül futtató példányok csak jövőre készülnek el, miközben a többi meglévő változat fogyasztása kissé magas ahhoz, hogy ezen a területen alkalmazzák őket.

A versenypályán hamarosan újabb gyártó bukkan fel, az Acer ugyanis az utolsó negyedévben egyszerre több fejlesztést is piacra dob majd. Ezek között egy 7, valamint egy 10 hüvelykes kijelzővel szerelt példány is megtalálható lesz, mindkettő ARM processzorra, valamint az Android operációs rendszerre támaszkodik. A cég e-könyv olvasóival ellentétben itt megoldott lesz a multimédia funkciók támogatása, amelyhez Flash-support is dukál az Android 2.2 révén. Ezzel egy időben a HP háza tájáról olyan hírek szivárogtak ki, hogy a Windows-alapú tábla után most az Android-változat megjelenése is csúszik, bizonytalan, a hangsúlyt ezek helyett inkább a WebOS-re helyezik, aminek csak az alkalmazások száma is változatossága lehet akadályozó, lassító tényezője.

Piaci elemzők szerint egyébként idén 16, jövőre pedig 35 millió tábla PC jelenik meg, ezek között 93 százalékban, illetve 75 százalékban lesznek jelen az Apple iPadjai. Maga a tábla PC mintegy 40 százalékban befolyásolja majd a noteszgépek forgalmát, ezen belül pedig a netbookok lesznek igazán érintettek - ez ellentmond az Intel véleményének, de néhány hónapon belül kiderül, melyik félnek volt igaza.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások