Arcfelismerés terén erősít az Apple

Arcfelismerés terén erősít az Apple

2010. szeptember 23. 09:54, Csütörtök
A Steve Jobs vezette cég felvásárolta a skandináv Polar Rose vállalatot. Az Apple célja a tranzakcióval, hogy tovább fejlessze arcfelismerő szolgáltatásait.

A kiszivárgott információk szerint a társaság kereken 29 millió dollárt fizetett a skandináv cégért. A malmői székhelyű vállalat 2006-ban, az elsők között kezdett foglalkozni arcfelismerő alkalmazások fejlesztésével. A cég munkatársai eddig egy keresőkhöz használható kísérleti plugint, valamint egy Facebook- és Flickr-kiegészítőt készítettek. A Polar Rose azonban néhány héttel ezelőtt hirtelen leállította utóbbi ingyenes szolgáltatását, mondván: a technológiát a jövőben bárki licencelheti.

Az arcfelismerő funkciók időközben felkeltették az összes webes óriáscég figyelmét, így az Apple mellett már a Google, a Facebook és a Microsoft is foglalkozik a területtel. Az Apple például évekkel ezelőtt elérhetővé tette az iPhoto nevű szoftvert. Nikolaj Nyholm, a Polar Rose egykori vezérigazgatója egyáltalán nem csodálkozik a fejleményeken. A vezető közölte: "A technológia az elmúlt esztendőkben igazán kiforrottá vált és egyre több alkalmazásban bukkan fel."

Nyholm egy évvel ezelőtt hagyta ott a céget és azóta a Sunstone Capital munkatársaként dolgozik. A malmői vállalat egykori vezetője nem akarta kommentálni a mostani tranzakciót, de szerinte már javában tart a legjobb képfelismerési megoldás címéért folyó verseny. A szakember bár megérti, hogy adatvédelmi szempontból sokakat zavar az ilyen technológiák használata, de nem osztja az aggodalmakat. "A saját arcunk valami nagyon személyes dolog, amit bizonyos szituációkban nem akarunk megosztani másokkal. Valójában azonban egy sor olyan technológia létezik, amelyek jóval alkalmasabbak személyes szokásaink megfigyelésére és kiértékelésére" - szögezte le Nyholm.

A Polar Rose ingyenes szolgáltatását 2006 októberében mutatta be és a program képes arra, hogy az arcjegyeik elemzésével megtalálja bizonyos személyek fotóit az interneten. A szoftverben felhasznált technológia atyja Jan Erik Solem, a Polar Rose alapítója, aki szerint ez az alkalmazás lehetett a világ első vizuális jegyek alapján kutató keresője.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások