184 évvel megelőzte egy szerzetes Coriolist?

A kozmosz imádja az iróniát. Egy olasz szerzetes miközben azt próbálta bizonyítani, hogy a Föld mozdulatlan, a Coriolis-erőhöz nagyon hasonló hatást írt le. Az enyhe kitérést eredményező Coriolis-erő egy forgó vonatkoztatási rendszerben mozgó objektumokra hat. közel 200 évvel hogy Gustave Coriolis, francia matematikus kidolgozta volna 1835-ben.

Miután Nikolausz Kopernikuszt heliocentrikus világképe miatt az egyház 1616-ban eretneknek nyilvánította, megindult annak bizonygatása, hogy az égbolt szemmel látható mozgása nem a Föld forgása és Nap körüli keringésének eredménye. Giovanni Riccioli csillagász, jezsuita szerzetes 1651-ben, 184 évvel a francia matematikus, Gustave Coriolis felfedezése előtt 77 bizonyítást tett közzé a Föld mozdulatlansága érdekében. Bizonyításai között a pokol rossz elhelyezkedése, valamint a harmónia és az arányosságokkal kapcsolatos esztétikai kifogások mellett több tudományos megközelítés is felmerült.

A kétes értékűnek tartott művet végül Christopher Graney, a Kentucky állambeli Jefferson Műszaki Főiskola csillagászati és asztrofizikai karának munkatársa fordította le latinról, felfedezve Riccioli találgatásai között egy jelenséget, ami a Coriolis-erőre emlékeztette. Riccioli bizonyítása szerint, ha a Föld forogna, akkor a különböző szélességi fokokon különböző lenne a felszín sebessége, vagyis ha az egyenlítő környékéről északi vagy déli irányba kilövünk egy ágyúgolyót, az enyhén kitérne kelet vagy nyugat felé, mivel a repülés során a forgási sebesség különbözetéből adódóan a felszín alá fordulna. Akkoriban senki nem ismert ilyen hatást, vagy ha ismert is, máglyán végezte, ezért levonta - tévesen - a következtetést, hogy a Föld egy helyben áll.


Valójában a Coriolis erő létezik és bár nagyon minimális, észlelhető, főként a nagyarányú rendszerek, mint az időjárási sémák, vagy az óceáni áramlatok esetében. Graney szerint Riccioli kutatásait Kopernikusz-ellenessége miatt többnyire figyelmen kívül szokták hagyni, azonban pontosabb mérések hiányában az olasz szerzetes érvelése ebben az esetben helytálló volt. "Figyelembe véve a kor tudását, ez egy meglepően jó bizonyítás volt" - mondta Graney.

Owen Gingerich, a Harvard Egyetem történésze szerint mindez nem von le semmit Coriolis érdemeiből, mivel a matematikus ismerte fel, hogy az eltérés nem csupán az északi vagy déli, de bármilyen irányba mozgó objektum esetében felmerül. "Nem keverendő össze a valódi Coriolis-erővel" - mondta Gingerich a New Scientistnek. Riccioli főként a Hold tanulmányozásával szerzett érdemeket, Francesco Maria Grimaldival közös munkájának eredménye a Hold felszíni jegyeinek ma is használatos nómenklatúrájának jelentős része.