Már láthatóak a mozikban az év legjobb filmjei

Már láthatóak a mozikban az év legjobb filmjei

2011. november 29. 16:00, Kedd
Elkezdődött az Oscar-szezon, így már tudjuk, mely címeket kell keresnie annak, aki nem csak kommerszekre kíváncsi, hanem igazán jó filmeket akar látni.

Melyik érdekel a legjobban?
My Week With Marilyn
The Descendants
The Artist
A Dangerous Method
Moneyball
Martha Marcy May Marlene
November végén Amerikában kezdetét vette a nemhivatalos Oscar-szezon, a stúdiók elkezdték bemutatni azon filmjeiket, melyeket speciálisan az Oscar reményében készítettek, vagy melyek annyira jól sikerültek, hogy úgy érzik, akár a díjakat megítélők tetszését is elnyerhetik. Persze az év folyamán már több, januárban az Oscar-nominációkért eséllyel harcba szálló film is mozikba került, de a mostani rajzást nem lehet nem észrevenni. Egyelőre azonban csak az a kérdés ezen filmekkel kapcsolatban, hogy a közönség mennyire harap rájuk mindenféle hátszél nélkül. Ugyanis az köztudott, hogy egy-egy Oscar-kedvenc film bevételeinek jó részét csak a jelölések kihirdetése után fogja megszerezni.


Múlt héten került például bemutatásra Amerikában a kétszeres Oscar-jelölt Michelle Williams legújabb filmje, a My Week with Marilyn. A Weinstein Company egyik fő Oscar-aspiránsa azonban meglehetősen hűvös fogadtatásra lelt a közönség részéről, a 244 moziban elért 1,8 millió dollár bevétel mindössze 7000 dollár körüli vászonátlagot jelent, ami roppant kevésnek tűnik. Ez főleg annak fényében igaz, hogy előtte egy héttel George Clooney, ugyancsak nagy Oscar-esélyekkel induló főszerepe, Utódok (The Descendants) a hétvégén 390 moziból ért el 18 ezer dolláros vászonátlagot a premier második hetében. (A filmet rendező Alexander Payne igazi Oscar-kedvenc, a Gimiboszi 1, a Schmidt története 2, míg a Kerülőutak 5 jelölést kapott.)


Ugyancsak pénteken került bemutatásra két másik, titkos esélyes film: a The Artist, valamint az A Dangerous Method. Mindkét filmet 4 moziban kezdték játszani 205, utóbbi 169 ezer dollár bevételt termelt, ami 51 és 42 ezer dolláros vászonátlagnak felel meg. A kettő közül a The Artist az érdekesebb film, hiszen egy fekete-fehér némafilmről van szó, melyet az OSS 117: Képtelen kémregény rendezője, Michel Hazanavicius készített francia főszereplőkkel és sok amerikai mellékszereplővel. A másik film David Cronenberg legújabb alkotása a Keira Knightley - Michael Fassbender - Viggo Mortensen trió főszereplésével és Sigmund Freud, valamint Carl Jung barátságáról szól.


Két hete látható a mozikban a mindig díjesélyes Clint Eastwood idei filmje, a J. Edgar, azonban a rendező szinte a bemutatás pillanatában lemondhatott a vérmes Oscar-reményekről, ugyanis a kritikusok nem estek bele egyöntetűen az FBI igazgatójáról szóló életrajzi alkotásba. Ráadásul a közönség tetszését sem nyerte el maradéktalanul a díjesélyes filmektől szokatlan módon majd 2000 moziban bemutatott J. Edgar. Persze Leonardo DiCaprio még így is befuthat a férfi főszereplő kategóriában.


A fentiek természetesen amolyan rétegfilmek, bár lehet, hogy sokak tetszését elnyernék, azonban kevesen kíváncsiak rájuk, a legtöbb néző majd akkor fedezi fel őket, ha beindul a marketinggépezet és a hájp. A "nagy", közönségfilmek közül eddig a díjkiosztókon legnagyobb eséllyel felbukkanó filmnek a Pénzcsináló látszik (Moneyball) - a Brad Pitt főszereplésével készült baseballos filmet itthon jövő héttől láthatjuk, Amerika már nézheti egy ideje, áldoztak is rá 71 millió dollárt. (A közönségfilmek közül még George Clooney, október elején bemutatott rendezése, a The Ides of March, valamint a hatalmas sikerű A segítség (The Help) jöhet szóba az Oscaron.)


Persze közel sem biztos, hogy a fenti, év végére hagyott filmekből kerül ki a befutó, hiszen annak idején A bombák földjén is nyári premier volt. Mindenesetre iránymutatónak megteszi, hogy már megtartották a Gotham Awards díjátadót, mely a New York-i független filmesek rendezvénye, s ezen a legjobb film kategóriában a mér Cannes-ban is elismerést arató Az élet fája (The Tree of Life) és a Kezdők (Beginners) diadalmaskodott - előbbit, Terrence Malick filmjét december 15-től itthon is láthatjuk. Mindez egyébként azt is jelentette, hogy a legtöbb jelölést kapó Utódok, valamint az egyik idei meglepetésfilm, a Martha Marcy May Marlene alulmaradt. (Ezekben a percekben egyébként a New York-i filmkritikusok díjainak átadása folyik. A legjobb film díját a The Artist nyerte.)


Persze ez csak egy szelete a díjra esélyes kínálatbak, a Vaslady, a Hadak útján vagy a Shame még nem került bemutatásra. Egy biztos, idén nem ismétlődik meg a tavalyi, egyoldalúnak tűnő versengés, amikoris szinte minden szervezet legjobb filmnek járó díját a Social Network - A közösségi háló vitte el - hogy aztán az Oscar-díjat már A király beszéde zsebelhesse be.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások