Megérkezett a Gyűrűk ura előzményfilmjének első előzetese

Megérkezett a Gyűrűk ura előzményfilmjének első előzetese

2011. december 21. 11:01, Szerda
2012 egyik leginkább várt filmje a Hobbit, melynek végre láthatjuk az előzetesét, hogy eldöntsük, sikerült-e ismét megteremteni Középfölde hangulatát.

Láttad a Gyűrűk ura-trilógiát?
Többször is.
Egyszer.
Csak 1-2 részt.
Még nem néztem meg.
A Warner Bros. Pictures betartotta ígéretét, s ma hajnalban felkerült a netre Peter Jackson új Gyűrűk ura-filmjének, a The Hobbit: An Unexpected Journey-nek (hivatalos magyar címe még nincs) első előzetese. J.R.R. Tolkien Hobbitját (az első kiadás szerint még Babó volt a magyar címe) két részben fogják bemutatni a mozik 2D-ben, 3D-ben, illetve IMAX 3D-ben. A 3D-s megjelenítés szerencsére nem konvertált lesz, hiszen Peter Jackson speciális kamerákkal forgat, azonban az IMAX-formátumot csak konverzióval fogják elérni, hiszen a Mission: Impossible - Fantom protokollal ellentétben nem IMAX-kamerákkal dolgoznak.


Az itthon a Fórum Hungary által forgalmazott film jelen állás szerint nálunk december 13-án kerülhet bemutatásra, vagyis se híre, se nyoma a nyáron a sajtó által megénekelt világpremier-embergónak a Warner részéről, hiszen az amerikai premierre csak 14-én kerül sor. Ezt 2013-ban december 12-én, illetve 13-án pedig a folytatás, a The Hobbit: There and Back Again fogja követni. Ian Holm és Eiljah Wood szerepvállalása miatt feltehetően visszaemlékezős formában előadott történet főhőse a fiatal Zsákos Bilbó lesz, aki Szürke Gandalffal, valamint a Tölgypajzsos Thorin által vezetett 12 törppel részt vesz Smaug, az utolsó élő sárkány legyőzésében, hogy visszafoglalja a Magányos Hegy törptermeit, valamint Erebor törpkirályságát.


Mivel a történet majd 80 évvel a Gyűrűk ura előtt játszódik, így értelemszerűen nem Ian Holm alakítja Bilbót - a megtisztelő feladatot Martin Freeman kapta, akit olyan filmekből ismerhetünk, mint az Igazából szerelem, a Galaxis útikalauz stopposoknak, de ő az új Sherlock Holmes-sorozat, a Sherlock Watsonja is. Gandalfot természetesen ismét Sir Ian McKellen alakítja. A törpök közül Tölgypajzsos Thorint Richard Armitage fogja játszani, míg a többieket sorban: John Callen (Óin), Peter Hambleton (Glóin), Adam Brown (Ori), Mark Hadlow (Dori), Jed Brophy (Nori), Dean O’Gorman (Fili), Aidan Turner (Kili), William Kircher (Bifur), James Nesbitt (Bofur), Steven Hunter (Bombur), Graham McTavish (Dwalin) és Ken Stott (Balin).


Rajtuk kívül természetesen új szereplőket is láthatunk, hobbitokat, elfeket és mindenféle fajú karaktereket, de ami a rajongóknak érdekes lehet, hogy Frodó (Elijah Wood), az Idős Bilbó (Ian Holm) és Gandalf (Sir Ian McKellen) mellett vissza fog térni még Elrond (Hugo Weaving), Galadriel (Cate Blanchett), Gollam (Andy Serkis) és Legolas (Orlando Bloom), a gonosz oldalra pedig Szarumán (Sir Cristopher Lee).


Az előzetes mellett az eddigi kiadott, meglehetősen alapos és informatív színfalak mögötti videókat lehet megnézni, melyekben ugyancsak jó pár újdonságot lehet találni a készítők és a színészek tolmácsolásában. Nem csak új jeleneteket vagy díszleteket, hanem például a negyedik videóban Peter Jackson és stábja elmagyarázza, hogy miképpen is működik a 3D-s filmezés, s láthatjuk, hogy a Hobbit esetében még a vázlatrajzok is 3D-ben készülnek el, amire eddig nem nagyon volt példa. De persze a díszlettervezőktől kezdve a sminkesekig mindenkinek másképpen kellett hozzáállni a filmezési folyamathoz.


Hogy fogod megnézni a Hobbitot?
Moziban 3D-ben.
Moziban 2D-ben.
Letöltöm.
DVD-n.
Tévében.
Nem érdekel a film.
A 3D-s aspektus mellett még arról is beszél a rendező, hogy a megszokott 24 fps (képkocka per másodperc) helyett a Hobbitot 48 fps-ben forgatják, ami már majdnem az emberi szem által befogadható képi információk határát feszegeti. Jackson azért akar eltérni az 1920-as évek óta megszokott 24 fps-es filmezéstől, hogy szebb és simább képet kapjon, s ez magasabb frémráta mellett akkor látszik meg legjobban, amikor a kamera gyorsan mozog vagy forog a tengelye körül, 24 fps mellett ugyanis ilyenkor sokszor elmosódik a kép, elvész némi információ. Ezáltal ráadásul 3D-ben is kellemesebb élményt fog nyújtani a szemnek a végeredmény. Elmondása szerint a 48 fps-ben felvett 3D-s anyagot mindenféle kényelemérzet-csökkenés nélkül lehet 2 órán át figyelni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások