52 év után újra ember járt a Mariana-árokban

52 év után újra ember járt a Mariana-árokban

2012. március 26. 08:38, Hétfő
James Cameron vasárnap közel 11 kilométeres mélységbe ereszkedett, másodikként érve el helyi idő szerint 17 óra 52 perckor a Mariana-árok legmélyebb pontját.

Az óceán fenekét 70 perc alatt érte el, ahol több mint 3 órát töltött megfigyeléssel. Elődeinek, az amerikai haditengerészet hadnagyának, Don Walsh-nak és Jaques Piccard svájci oceanográfusnak erre mindössze 20 percük volt 1960-ban, amellett, hogy talajt érésükkel annyi iszapot kavartak fel, hogy gyakorlatilag semmit nem láttak ez idő alatt.


A Deepsea Challenger

A mélységet meghódító egyszemélyes tengeralattjárója, a Deepsea Challenger Ausztráliában készült, a 11 tonna súlyú és több mint 7 méter hosszú "függőleges torpedón" éveken át titokban dolgozott Cameron mérnökcsapata. A szokatlan kialakításnak köszönhetően egy igen gyors merülésre képes jármű született. Az akár 1000 atmoszféra nyomásnak is ellenálló parányi fülke, amiben a filmes helyet foglalt vastag acélból, míg az oszlopszerű szerkezet többi része szintetikus habból készült, biztosítva az emelkedéshez szükséges megfelelő felhajtóerőt.

A tengeralattjárót annyi kamerával és fényforrással szerelték fel, hogy gyakorlatilag egy vízalatti TV-stúdióként funkcionált, melynek eredménye egy dokumentumfilm lesz. A rengeteg elektronika még szűkösebbé tette az 57 éves Cameron mozgásterét, aki jógával készült a hosszú órákon át tartó szinte magzati pózban töltött mozdulatlanságra.

A járművet felszerelték robotkarokkal is a kőzet- és talajminták begyűjtéséhez. Emellett a Scripps Oceanográfiai Intézet, a Hawaii Egyetem és más szervezetek kutatóiból álló csoport is dolgozik a rendezővel az esetleges új fajok azonosításában, ahogy ugyanis az már korábban is többször elhangzott, az expedíció elsősorban a tudományt szolgálja. A több millió dolláros expedíciót Cameron, a Rolex és a National Geographic finanszírozták.


"Ereszd, ereszd, ereszd" - hangzottak Cameron utolsó szavai közvetlenül a merülés előtt. "Éppen most értem el az óceán legmélyebb pontját" - küldött később Twitter üzenetet a mélyből. "Soha nem volt még ilyen jó talajt érni. Alig várom, hogy megosszam veletek, amit látok"

Cameront a kiszolgáló hajó fedélzetén elkísérte a most nyolcvanas éveiben járó Walsh is. "Ő egy mesélő, és ez az 50 év utáni visszatérés egy kiváló történet" - nyilatkozott Walsh a BBC-nek Cameronról a merülés előtt. "Úgy gondolom, tökéletes volt a párosítás, a történetek iránti érdeklődése, mérnöki szakértelme, forrásai és szponzorai tették mindezt lehetővé. Bármilyen más kombinációban nehezebben valósulhatott volna meg, olyan ez, mint amikor együttállnak a csillagok"

Bár emberi expedíció valóban csak 52 év elteltével láthatta ezt a területet, a tudósok két roboteszközt is eljuttattak időközben a Mariana-árokba. 1995-ben a japán Kaiko, 2008-ban pedig az amerikai Nereus kutatta a mélységet, ezek mellett azonban több csapat is lejuttatott kamerákat az óceán legmélyebb területére. Egészen mostanáig a legfejlettebb tengeralattjárókat a kormányok építették, a Challenger Deep-el azonban ezek képtelenek megbirkózni. Az Egyesült Államok 4,5, Kína 5,1, Franciaország és Oroszország 5,9, míg Japán 6,4 kilométeres mélységbe képes merülni, tengeralattjáróik mind a horizontális elrendezést követik.


Cameron újra a felszínen

Sokáig igen mérsékelt volt az érdeklődés a Föld ezen helyei iránt, ami csak az utóbbi évtizedekben kezdett megváltozni. A tudósok olyan életformákra bukkantak, amik képesek megbirkózni a mélyben uralkodó gigantikus nyomással, azonban ennél is fontosabb, hogy szeretnék megismerni a mélytengeri árkok földrengések kialakulásában betöltött szerepét, ezek a repedések ugyanis két tektonikus lemez határvonalánál alakulnak ki és többek szerint az ott munkálkodó erők okozhatják a nagy földmozgásokat, mint a 2011-es japán katasztrófát okozó rengést.

Cameron elmondása szerint nem egyedüliként szeretné élvezni munkája gyümölcsét, az általa megalkotott eszközt az óceánkutatás szolgálatába állítaná. Valószínűleg a Deepsea Challengerhez újabb tengeralattjárók fognak csatlakozni, ezek közé tartozik a Richard Branson által finanszírozott, repülőgépre emlékeztető DeepFlight Challenger, ami hamarosan megkezdi első vízalatti tesztjeit. A Google-lal milliárdokat szerző Eric Schmidt is támogat egy ilyen projektet, az amerikai Doer Marine műszaki vállalkozás tengeralattjáróját, ami két vagy három embert is el tud majd juttatni a mélybe, valamint meg kell említeni a floridai Tritont, ami egy hatalmas üveggömbbel látná el saját szerkezetét, természetesen a turisták kiszolgálására, akiket 250.000 dollárért juttatnának el az óceán legmélyebb pontjára.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások