Game of Thrones

Nyilván vannak olyan helyzetek, amikor nem minden a történetről szól, a játékmenet ugyanis képes elvinni a hátán az adott játékot. Sajnos azonban a Game of Thrones ebbe a skatulyába sem illeszthető bele, hiszen bár tény, hogy a fejlesztők megpróbálták néhány újdonsággal feldobni a játékmenetet, az végeredményben csak a középkategóriát erősíti. Fentebb ugyan elhangzott már néhányszor, hogy a teszt alanya egy szerepjáték, ez viszont ebben a formában nem teljesen igaz, hiszen elsődlegesen egy akciózásra és harcokra kiélezett hátsónézetes alkotásról beszélünk, és csak másodsorban RPG-ről.

Hogy példával támasszam alá a fenti kijelentést, a játékban egy másodpercnyi szabadságunk sem lesz. A pályák lineárisak, mellékküldetések pedig akadnak ugyan, de vagy unalmasak, vagy jelöletlenségük miatt könnyedén el lehet siklani mellettük. A sztori felett nincs hatalmunk, így csak haladunk az árral, és habár van egy, a Mass Effect-sorozattal rokonítható párbeszédrendszer, a választásunk néhány kivételtől eltekintve semmilyen hatással sincs a történésekre.


Pedig a játék az első percekben nagyon meg akar minket győzni arról, hogy a szerepjátékos momentumok komoly hangsúlyt fognak kapni, így például a fejlődési rendszer és a karakterépítés is rendkívül szokatlan, nem mellesleg újszerű lett, egyetlen - és egyben grandiózus - hibája, hogy nem sok hasznát vesszük az arctalan játékmenet során. Hősünket - pontosabban hőseinket - ugyanis ötféle úton fejleszthetjük majd (Attributes, Domination, Skinchanger, Skills és Character Traits), ami jó ötlet, nagy lehetőségek is lettek volna benne, de sajnos a kampány alatt a speciális képességek kivételével egyszerűen nem tudjuk majd kihasználni maximálisan szinte egyik tulajdonságunkat sem.

Minderre rátesz még egy lapáttal a többi reformértékű tulajdonság is, amelyek jó ötletnek tekinthetők, de kiforratlanságuk miatt a végeredményük mégis erőteljesen megkérdőjelezhető. (Ez egyébiránt az egész játékra igaz, hiszen minden momentumáról üvölt, hogy egyszerűen nem volt rá több idejük a programozóknak.) Részben újszerűnek tekinthető például a harcrendszer, amely a körökre osztott megoldást erőlteti. A szisztéma lényege, hogy hősünknek egyszerre három parancsot oszthatunk ki, amit ő szépen végrehajt, ezáltal lehetőséget adva számunkra az esetleges taktikázásra. Hogy pontosítsunk, utóbbi lett volna a rendszer célja, ám a legtöbb ütközetet inkább gyorsaságunk és speciális képességeink fogják eldönteni, nem pedig az, hogy milyen támadás után mi következik. Pedig nagy lehetőség lett volna benne.


Hasonlóan kitűnő opciónak tekinthető még - a teljesség igénye nélkül természetesen - a részleges alakváltás vagy tudatirányítás, Mors Westford például képes arra, hogy hűséges kutyájának bőrébe bújva nyomokat keressen, és segítse a történet előrehaladását. A Game of Thrones mindemellett szinte az összes szerepjátékos-klisét felhasználja ahhoz, hogy meggyőzzön minket, így például tudunk majd tárgyakat gyűjtögetni, kereskedőkkel alkudozni, beszélgetni a karakterekkel, de mivel pénzre egyáltalán nem lesz szükségünk, az újabb fegyvereket pedig általában ellenfelek hullatják el, ezért ezek a lehetőségek is csak úgy, ömlesztve ott vannak a sok között.