2012. június 24. 11:50, Vasárnap
A Gods & Kings esetében óriási újdonságnak tekinthető még a vallások megjelenése, amely annak idején népszerű újdonság volt már a Civilization IV esetében is, az ötödik részből azonban valamiért kimaradt. Az új kiegészítőnek köszönhetően azonban ismét bekerültek a játékba. Egészen pontosan 11 valóban létező világvallásról van szó, amelyek természetesen maximálisan testre szabhatók és átnevezhetők, így akár önimádó kultuszt is teremthetünk magunknak. A vallások természetesen hasznosíthatók is a játék során, így a megtérítés és a hit erejével képesek leszünk békés formában is a mi oldalunkra állítani akár teljes országokat úgy, hogy a mi vallásunkkal térítjük meg az ott lakókat.
Aki játszott az alapjátékkal, az bizonyára tudja, hogy ezzel mennyi vadonatúj taktikai és stratégiai lehetőséget tudunk majd kiaknázni a kampányok során. Nem lehetünk azonban maximálisan kibékülve a vallás köré felépített rendszerrel, hiszen bár az elv, a személyre szabhatóság rendben van, de az már nem teljesen, hogy a modern időkben nem jut számára szinte semmiféle szerep, így csak alig a játék felében, ha lehetőségünk lesz kihasználni az ebből fakadó előnyöket. Tény, hogy a valóságban manapság egyre kevesebb jelentőségük, de leginkább befolyásuk van a vallásoknak, viszont játékmechanikai szempontból ahogyan sok más esetben, úgy ezzel kapcsolatban sem kellett volna a realizmusból építkezniük a készítőknek.
Természetesen a modern kornak is megvan a maga vallása diplomáciai szempontból, ez pedig nem más, mint a kémkedés, amely szintén újdonságként tér vissza a kiegészítőben. A vallásokhoz hasonlóan ez az opció is szó szerint elképesztő mennyiségű stratégiai lehetőséggel kecsegtet a játékosok számára, de leginkább szintén az ellenséges erők magunk mellé állításában lesz nagy szerepe. A kémek természetesen nem csak arra használhatók, hogy lázadást és zűrzavart szítsanak ellenfeleink városaiban, hanem arra is, hogy ellopják a fejlettebb államok technológiáit.
A lopakodásra kialakított titkos fegyvereket egyébiránt a korábbi gyakorlattal ellentétben nem mi képezzük ki, hanem bizonyos szint után úgy kapjuk őket - általában a vallás háttérbe szorulását követően -, a sikeres küldetések esetében pedig más egységeinkhez hasonlóan kémeink is szinteket lépnek, így lesznek egyre erősebbek és hasznosabbak. Többnyire a fent megnevezett két újdonság miatt a Civilization V-ben egy kissé megreformált harci és diplomáciai rendszert kapunk majd, amelyek közül főleg a tengeri csaták lesznek érdekesebbek, hiszen megjelentek esetében olyan további új lehetőségek is, mint például az admirálisok, de személy szerint előrelépést tapasztaltam a mesterséges intelligencia terén is, az ellenfelek ugyanis sokkal ügyesebben reagálnak majd tetteinkre, mint korábban bármikor.