Sleeping Dogs

A kínai város ugyanis – a játékban legalábbis – minden sarkon újabb és újabb kihívásokkal vár ránk, legyen az egyszerű mellékküldetés, vagy valamilyen interaktív lehetőség. A legtöbb sandbox akciójáték – lásd például az első Prototype-ot – ott vérzik el, hogy az elsődleges feladatok mellett semmiféle egyéb lehetőséget nem ad a játékra és szórakozásra, ezáltal arra sem ösztökél minket, hogy felfedezzük a hatalmas területet. A Sleeping Dogs esetében szerencsére ilyen problémánk nem lesz, hiszen valóban számtalan lehetőségünk adódik majd arra, hogy mellékes munkát vállaljunk, vagy csak egyszerűen elmenjünk egy kakasviadalra, netán harcművészetet tanuljunk vagy terrorizáljuk a lakosságot.


Habár fentebb párhuzamba állítottuk a játékot a Rockstar üdvöskéjével – ezt tulajdonképpen a stílus összes képviselőjével megtehetnénk –, de a United Front Games alkotása így is képes lesz újdonságokat felmutatni, amelyek szokatlannak, de ebben a formában legalábbis a műfajtól idegennek tekinthetők. Ilyen például a fejlődési rendszer megjelenése, ami nélkül manapság már egyetlen videojáték sem tud boldogulni. A szisztéma alapjai három lábon állnak, így tehát tulajdonképpen három irányba fejleszthetjük karakterünket.

Az egyik irányban az egoista és önnön érdekek állnak (Face XP), amikor többnyire nem a történethez kapcsolódó küldetések elvégzésével újabb ruhákat, autókat és egyéb, leginkább a külsőségekhez kapcsolódó dolgokat oldhatunk fel magunknak, míg a másik két irányban a választható frakciókhoz köthető fejlesztésekben részesülünk (Triad XP és Cop XP). Így attól függően, hogy az alvilágnak vagy a rendőrségnek teszünk szívességet, lehetőségünk lesz újabb fegyvereket, kombókat és egyéb, elsősorban a küldetések sikerességéhez hozzájáruló tulajdonságokat elővarázsolni a játékból. Utóbbiakra azért lesz nagy szükségünk, mert a harcrendszer rendkívül nagy szerepet kapott a Sleeping Dogs-ban, sőt, mindenekelőtt a szemtől-szembeni közelharc, amelyet általában puszta kézzel vagy különféle szúró- és ütőfegyverrel tudunk kivitelezni.

Természetesen lesz hagyományos fegyveres harc is – ergo lövöldözés –, de sokkal látványosabb, amikor puszta kézzel rontunk neki ellenfeleinknek. Ebben az esetben ugyanis szó szerint brutális kombókat hívhatunk elő főhősünkből, aki képes akár csontokat is törni a látványos animációk alatt, de akár a környezettel is interakcióba léphet. Így egy autószerelő műhelyben például az ellenfél fejére boríthatjuk a magasban függeszkedő, javításhoz előkészített motort, netán bedobhatjuk egy csomagtartóba a jól helyben hagyott támadót vagy csak szimplán rácsukhatjuk a fejére az ajtót, ezzel pontot téve az összecsapás végére.


Minden kétséget kizáróan a verekedős részek az egyik leglátványosabb elemei a játéknak, de az autóversenyzés, valamint az autós üldözések is ott vannak az élbolyban, hiszen bár kissé talán túl árkádosra sikeredett az irányítás, de a száguldozás – az autóból-autóba történő átugrás vagy a vezetés közbeni fegyverharc is természetesen – felteszi a koronát a végeredményre. A Sleeping Dogs-on rendkívül nehéz fogást találni, ha a hibáit keressük, de a többjátékos – különösen a kooperatív – mód hiánya egyértelműen az egyik ilyen negatívum. Mivel azonban az óriási városban rengeteg kihívás és feladat vár ránk, a játékosok többségének talán eszébe sem jut a multiplayer lehetőség, de a Saints Row: The Third után mégis egyértelműen elvárható lett volna.