Dark Souls: Prepare to Die Edition

A Dark Souls harcrendszerét ugyan hamar el lehet sajátítani – az alapok a hack and slash címekből származtathatók –, de a problémás irányítás miatt mégsem tudjuk annyira beleélni magunkat az összecsapásokba. A rendszer ugyanakkor nincs annyira túlbonyolítva, mint a szerepjátékos elemek, amelyek szinte teljes egészében a lélekrablásra lettek alapozva. Lelkekhez természetesen az ellenfelek lekaszabolásával juthatunk hozzá, és igencsak szükségünk is lesz rájuk, hiszen univerzális fizetőeszközként használhatjuk fel őket az egész játékban. Ebből vásárolhatunk például magunknak újabb fegyvereket vagy páncélokat a kovácsnál, de az ellenőrzőpontokként funkcionáló tábortüzeknél a lelkek segítségével tudunk szinteket is lépegetni.


Ezzel kapcsolatban érdekesség, hogy a Dark Souls esetében a megszokott szisztémával ellentétben nem maga a szintlépés következik be előbb, majd utána a pontok elosztása, hanem a tapasztalati pontok – ergo a lelkek – feltornázásával emelhetjük egyre magasabb szintre karakterünket. Ugyan a rendszer egy kicsit túlbonyolított – túl sok irányba fejlődhetünk –, de a kissé átlagos karaktergenerálást követően legalább biztosítja a harcosok különbözőségét, aminek a többjátékos módban fogjuk a legnagyobb hasznát látni.

Érdemes megjegyezni ezzel a megoldással kapcsolatban, hogy a folyamatosan gyűjtögetett lelkeket könnyedén elveszíthetjük, amennyiben egy ellenféllel szemben alulmaradunk a küzdelemben. Ilyenkor ugyan lehetőségünk van ismét elverekedni magunkat a korábbi ellenőrzőponttól az elhalálozás helyére, ahol aztán felszedhetjük az elveszített lelkeket, de a dolgunkat alaposan megnehezíti, hogy nem csak mi, hanem a túlvilágra küldött ellenfelek is újra fognak termelődni, ezáltal próbálva terveinket megakadályozni. Mivel hősünk maga is félúton táncol az élet és a halál mezsgyéjén, ezért több szempontból is fontos lesz az emberségünk megőrzése. A játék kezdetén élőhalottként indulunk, de ahogyan haladunk előre, úgy egyre inkább visszaszerezhetjük majd emberi formánkat, mindezt kívülről és belülről egyaránt. Ez azért lesz fontos, mert például egyes karakterek csak így állnak szóba velünk, ami akár a kampány és a történet továbbgördítéséhez is fontos lehet. Az emberségnek nagy szerepe lesz mindemellett a többjátékos mód elérésében, hiszen csak így kapcsolódhatunk majd az online interakciókhoz, valamint a PvP küzdelmekhez, de a kooperatív lehetőséghez is köze lesz a humán énünknek.


A multiplayer esetében fontos kiemelni, hogy a fejlesztők egy igencsak elképesztő és szintén egyedi rendszert alkalmaztak, aminek köszönhetően a hatalmas világban tulajdonképpen nincsen jelen minden játékos – tehát nem egy MMO-ról beszélünk –, de nyomaikat, tevékenységeiket és természetesen játékmódtól függően néha őket is megtalálhatjuk. A legérdekesebb egyértelműen az a lehetőség, hogy a játékosoknak lehetőségük lesz üzeneteket hagyni maguk mögött a többi harcosnak, ami lehet akár átverés is.

A gyakorlatban ez úgy működik, hogy egy földalatti katakomba kellős közepén, egy óriási ajtó előtt állva például előfordulhat, hogy olyan üzenetet találunk, miszerint ne lépjünk be rajta, mert biztosan meg fogunk halni, holott a hatalmas ajtó a valóságban egy kincsekkel megrakodott termet rejt. Az efféle lehetőségek miatt a fentiekben a Dark Souls egy igazi, egyediségekkel gazdagon felvértezett akció-szerepjátékként rajzolódhatott meg lelki szemeink előtt, ám a valóságban a mérleg másik nyelvén sajnos legalább ugyanennyi negatívumot találhatunk.