Ragaszkodik a billentyűzethez a BlackBerry

Ragaszkodik a billentyűzethez a BlackBerry

2012. december 5. 01:51, Szerda
Egyre több adat szivárog ki a BlackBerry 10 operációs rendszerre épülő első készülékekről. A legfontosabb információ, hogy a gyártó továbbra is kínálna billentyűzettel termékeket.

Paulo Baptista, a RIM egyik vezetője elmondta, hogy két eszközt fognak bemutatni, az egyik érintőképernyős, míg a másik egy olyan modell lesz, amelyet hardveres billentyűzettel látnak el. Utóbbira véleményük szerint különösen a vállalatoknál lehet kereslet, sok felhasználó ugyanis érintőképernyővel lassabban tud levelet írni, illetve nem találja meg elég hamar az általa keresett programokat vagy tartalmakat. A társaságot nem zavarja az, hogy a Samsung, a Sony, a Nokia és a többi piaci szereplő már szinte teljesen lemondott a hardveres billentyűzettel ellátott készülékekről, ezekre szerintük még igenis lenne kereslet.

"Ezek a társaságok nem azért hagyták abba a hardveres billentyűzettel ellátott termékeket, mert nem lenne piacuk, hanem mert egyszerűen megbuktak ezen a területen. A mi ügyfeleink billentyűzetes modelleket várnak tőlünk, ez úgyszólván a DNS-ünkben van" - jelentette ki a menedzser.


A tervek között szerepel, hogy az új operációs rendszer megjelenésekor már 70 000 - 100 000 különböző alkalmazás legyen elérhető rá és fontos, hogy ezek közül sok legyen az olyan lokalizált program, amely egy-egy adott településhez vagy régióhoz kötődik. Ezek elsősorban hír-, navigációs és tömegközlekedési szoftverek lesznek és ez annak is köszönhető, hogy a cég igyekszik az eddiginél szorosabban együttműködni a helyi fejlesztőkkel. A RIM vezetői arra számítanak, hogy a mostaninál jóval több felhasználó választja majd jövőre az ő okostelefonjaikat.

A Research In Motion november közepén bejelentette, hogy január 30-án mutatják be a nagyközönség előtt az új szoftvert, amelyet rögtön két okostelefon is követ majd. Szeptemberben már kiderült néhány részlet a BlackBerry 10-ről, míg augusztusban ismertté vált, hogy a társaság licencelhetővé tenné a platformot.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások