A hobbit: nem számít a minőség, biztos az egymilliárdos bevétel?

Miképp a videójátékokra, úgy a filmekre is igaz, hogy egy termék esetében a minőség másodlagos, a zajos sikerhez bőven elég az ismert cím és a reklám.

Melyik filmet választanád?

Inkább azt, aminek ismerem az elôzményét. Biztosra megyek.

Inkább azt, amirôl semmit sem tudok, így felfedezhetem.

Vajon mennyire tesz jót Hollywoodnak, vagy a hollywoodi filmek kedvelőinek az, hogy egyre kiszámíthatóbbak lesznek a nagyszabású premierek. Gyakran vonnak párhuzamot a szakírók a számítógépes játékok és mozifilmek disztribúciója, illetve készítési filozófiája között, ugyanis egyre több példát látunk arra, hogy a nagyobb stúdiók nem a tartalommal, hanem a névvel próbálják eladni legújabb terméküket. Mindehhez hol kisebb, hol pedig nagyobb erőfeszítéssel persze megpróbálnak értékelhető tartalmat is társítani, azonban a bevételi adatok általában azt mutatják, hogy felesleges erőlködni, hiszen egy bizonyos szintet így is könnyedén lehet teljesíteni.


Természetesen arról a trendről van szó, hogy mind a játékok, mind a filmek piacán a stúdiók minden évben kijönnek egy-két igen költséges húzócímmel, valamint pár kisebb költségvetésű, sokszor kreatívabb produkcióval - kvázi előbbiekből tartva el utóbbiakat. Ezt azért teszik, mert a közönség a termékek drágulásával egyre inkább megpróbál biztosra menni, s legtöbbször csak olyanra fizet be (kivételek persze mindig vannak!), amely esetében nagyjából tudja, hogy mit kaphat. S ez az előtudás olyan szinten megfizethetetlen, a néző pedig olyannyira kockázatkerülő, hogy inkább vállalja tudatosan azt, hogy az ismert termékre épülő új film (vagy játék), azaz a folytatás vagy feldolgozás középszerű lesz, beéri a gyengébbel, mintsem kockáztasson, és esetleg negatív élmény érje.

Ez abból is kiderül, hogy egyes közepes vagy inkább negatívba hajló fogadtatásban részesülő sikerfilmek folytatásaira a közönség "elfelejti" pár éves cseppet sem pozitív élményeit, azaz teljesen új alkotásként kezeli a produkciót. Márpedig ez azt eredményezi, hogy a készítők sem törik magukat, hogy jó filmekkel alakítsák ki a folytatások törzsközönségét, hiszen tudják, hogy egy cím, illetve a marketing nagyszerűen eladja terméküket. Érdekes, hogy ez a félős nézői magatartás inkább Amerikán kívül jellemző, mert az amerikaiak sokkal tudatosabbnak tűnnek: a rengeteg negatív véleményt összegyűjtő Transformers 2 után a harmadik rész bevételei Amerikában 402 millió dollárról 353 millió dollárra estek vissza, a filmet még annyian sem látták, mint az első Transformerst. A világ többi részén azonban míg a második epizód 434 milliós bevételt produkált, addig a harmadik rész 771 milliósat. Minőség ide, rossz emlékek oda, hatalmasat ugrott előre bevétel tekintetében a film. (De ugyanez igaz sok folytatásra, például a Karib-tenger kalózai negyedik része Amerikában rettenetesen szerepelt, 241 millió dollárt termelt, világszerte azonban még a 3. rész jó teljesítményét is felülmúlta 150 millió dollárral. A legújabb James Bond pedig a gyenge előzmény ellenére mindenhol rekordokat döntöget.)


A következő event, azaz esemény-jellegű film a mozikban A hobbit: Váratlan utazás lesz. A kritikák egyelőre elég vegyesek, de afelől senkinek sincs kétsége, hogy szinte mindenki ott lesz a moziban, nem fogja megvárni az első napos visszajelzéseket, így a film minőségétől függetlenül, pusztán a címének, no meg a marketingjének köszönhetően alsó hangon is legalább egymilliárd dollárt fog bevételezni. Ez persze az alkotók számára is fura lehet, hiszen ők is tudják, hogy csinálhatnak bármilyen jó vagy rossz filmet, a bevételekben nagy eltérés nem fog mutatkozni, mondhatni a milliárdos nagyságrendnél már annyira nem látványos 100-200 millió dollár plusz. És ha valaki nincs rákényszerítve arra, hogy odategye magát, nos, az már rég rossz.

Persze a fentiek még véletlenül sem újkeletű felismerések, inkább csak annak konstatálásai, hogy továbbra sem tapasztalhatunk változást filmek, illetve játékok terén. És ezért csakis magunkat, a fogyasztókat okolhatjuk. Lehet ugyan vitatkozni arról, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, a stúdiók törekvései a kreativitás elfojtására vagy a nézői igényszint rohamos csökkenése, minden példa azt mutatja, hogy mi nem teszünk azért, hogy változzon a helyzet.


Elég megnézni az idei játékfelhozatalt, illetve a filmes kínálatot. Hiába vannak jelen hatalmas bevételekkel a húzócímek, mellettük nagy számban elérhetőek a kisebb vagy független produkciók, melyek minősége olykor, bár nem szükségszerűen messze meghaladja a "nagyokét". A fogyasztók, a játékosok, a nézők azonban még arra sem fordítanak az idejükből, hogy ha már nem jut el hozzájuk dömpingszerűen egy marketingüzenet, akkor utánanézzenek annak, hogy melyek azok a produktumok, melyek megérdemlik a figyelmet. Innentől kezdve pedig egészen álságosnak tűnik a felháborodás, a gigaprodukciók minősége fölötti sírdogálás, hiszen forintjainkkal és ráfordított időnkkel mi tartjuk életben ezt a gyártói szemléletet.