Négy aszteroida húzott el mellettünk egy hét alatt

Négy aszteroida húzott el mellettünk egy hét alatt

2013. március 11. 21:18, Hétfő
A múlt héten egy 40 méteres és három kisebb űrkőzet haladt el bolygónk mellett, bizonyítva, hogy egy kozmikus céllövöldében élünk. A négy aszteroida mindegyikét márciusban fedezték fel, volt, amit csak napokkal azelőtt, hogy megközelítette a Földet.

A legnagyobb példány szombaton érkezett, biztonságos 965.606 kilométeres távolságra közelítve meg minket. A korábbi becslések 140 méteres átmérőt jósoltak, az utolsó néhány napban elvégzett radaros észlelések azonban felfedték a tényleges méretet, ami jóval kisebbnek, mindössze 40 méteresnek bizonyult. "Ebben az a legijesztőbb, hogy olyasvalamiről van szó, amiről nem is tudtunk" - mondta Patrick Paolucci, az online Slooh Űrkamera elnöke a 2013 ET jelű aszteroida elhaladásának élő webközvetítése során. Az aszteroidát március 3-án fedezte fel az Arizona Egyetem Catalina Sky Survey projektje.

Ugyancsak szombaton egy kisebb aszteroida, a 2013 EC20 ennél jóval közelebb, 150.000 kilométeren belülre merészkedett, ez már a Föld-Hold távolságnak kevesebb, mint a fele. Az űrkőzet 7 méteres átmérővel rendelkezett és március 7-én észlelték először. A 2013 ET méreténél fogva akár egy metropolisz elsöprésére is alkalmas lenne, tette hozzá a Slooh Űrkamera egyik mérnöke, Paul Cox. Az aszteroidák csupán két hétre az Oroszország felett 500 kilotonna erővel felrobbant 17 méteres meteor után érkeztek. A meteor eseményben több mint 1.200 ember sérült meg könnyebben, majd ugyanazon a napon egy nagyobb aszteroida, a 2012 DA14 haladt el mindössze 27.680 kilométerre a Földtől, közelebb kerülve több kommunikációs műholdnál is. "Ébresztőt kellene fújni a kormányzatoknak" - hangoztatta Cox. "Tudjuk, hogy a Naprendszer forgalmas hely. Nem üldögélhetünk biztonságban ezen a világoskék pöttyön"


A 2013 ET a Slooh Űrkamera felvételén

Szóljunk még a másik két aszteroidáról, a 2013 EC-ről, ami március 4-én, valamint a 2013 EN20-ról, ami március 10-én haladt el. A 12 méteres 2013 EC körülbelül 383.000 kilométerre, a Hold pályájával szinte megegyező távolságban húzott el, és mindössze március 2-án, 2 nappal a Földtől számított legkisebb távolság elérése előtt észlelték. A 7 méter átmérőjű 2013 EN20 a Hold pályáján túl haladt el, azonban közeledését ugyancsak március 7-én vették észre először.

A NASA tudósai és csillagászai világszerte folyamatosan átfésülik az eget nagyobb aszteroidák után kutatva, amik becsapódási veszélyt jelenthetnek a Földre nézve. A kisebb aszteroidák többnyire észrevétlenül suhannak el a bolygó mellett, így a mostanihoz hasonló átrepülések gyakorlatilag mindennaposak, nyilatkozott Michael Busch, az amerikai Nemzeti Rádió Csillagászati Obszervatórium csillagásza a SPACE.com-nak.

A NASA tudósai szerint naponta 100 tonna anyag - főként apró szemcsék és por - hullik ártalmatlanul a Föld légkörébe. Az amatőr csillagászok észlelései nagy segítséget jelentenek a földközeli aszteroidák felfedezésében és pályáik kiszámításában, ami rendkívül fontos az újonnan felfedezett űrkőzetek esetében.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások