Szoftverrel ellenőriznék a diákok könyvolvasását

Szoftverrel ellenőriznék a diákok könyvolvasását

2013. április 15. 22:35, Hétfő
A tengerentúli egyetemeken tanító professzorok külön program segítségével tudják nyomon követni, hogy a diákok közül ki olvasta el a kijelölt könyveket és ki nem.

Új megoldással próbálják jobb tanulásra ösztönözni az amerikai felsőoktatási intézmények hallgatóit. A CourseSmart által kifejlesztett szoftver megmutatja, hogy egy adott hallgató elolvasta-e a kijelölt elektronikus kiadvány minden oldalát, továbbá jelzi, hogy az illető a könyvben mely bekezdéseket vagy részeket hagyta ki, illetve jelölte be. Az adatok alapján elkészíthető egy teljesítményindex, amelyből következtetni lehet arra, hogy az adott diák milyen szorgalmas és mennyire foglalkozik komolyan a rá kiosztott feladatokkal, vagy éppen mennyire lusta.


Az e-olvasók használói is megfigyelhetők

A rendszer még azt is kimutatja, hogy a nebulók pontosan mikor olvasták el először a kiválasztott alkotást, így másodpercek alatt kideríthető, hogy valaki például csak közvetlenül a vizsgák előtt foglalkozott-e a kötelező olvasmányokkal vagy már hetekkel, hónapokkal előtte lelkiismeretesen készült a vizsgára. Bár a diákok tudnak az ellenőrzésről, a funkciót nem tudják kikapcsolni. Nem is biztos, hogy jó döntés lenne deaktiválniuk az alkalmazást, ugyanis számos professzor díjazza a szorgalmat és ha valaki megfelelően készül, azt beszámítja a jegyek kiosztásakor.

A megoldást jelenleg kilenc amerikai egyetemen tesztelik és ősszel vezethetik be. A CourseSmart nem csak a programot, hanem az elektronikus könyveket is biztosítja. Ezt azok a megállapodások teszik lehetővé a cég számára, amiket a McGraw-Hill, a Pearson, valamint a John Wiley and Sons kiadókkal kötött.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások