Főleg fiatalok dolgoznak az IT-cégeknél

Főleg fiatalok dolgoznak az IT-cégeknél

2013. július 9. 13:57, Kedd
A PayScale amerikai cég megvizsgálta, hogy az ismert technológiai cégeknél dolgozóknak mennyi az átlagéletkoruk és az alkalmazottak hány százaléka nő.

A felmérés eredményei alapján elmondható, hogy a neves IT-társaságoknál dolgozók átlagéletkora 30 és 35 év között van, míg a nők aránya 30 százalék. A 32 megvizsgált vállalatból hatnál volt az átlagéletkor 35 év, míg nyolc másiknál 30 év vagy kevesebb. Mindez különösen annak tükrében érdekes, mert az Amerikai Egyesült Államokban foglalkoztatottak átlagéletkora jelenleg 42,3 év.

A legidősebbek a Hewlett-Packardnál dolgoznak, ott az átlagéletkor 41 év. Az IBM Global Services és az Oracle esetében 38-38, a Dellnél 37, a Nokia és a Sony esetében pedig egyaránt 36-36 év. A legfiatalabbak az Epic Games alkalmazásában állnak, ott az átlagéletkor 26 év. Ezt követi a Facebook és a Zynga (átlagéletkor 28 év), a Google (29 év), valamint az AOL, a Blizzard Entertainment, az InfoSys és a Monster.com (30 év).

A Facebooknál átlagosan 1,1 esztendeje dolgoznak az új munkatársak, míg ez az idő az Intel, az IBM vagy az Oracle esetében 6 év. "A növekvő vagy az innovációt elősegítő vállalatok fiatal dolgozókat keresnek. A sokat nem változtató cégek viszont idősebb alkalmazottakat foglalkoztatnak" - foglalta össze a tapasztalatokat Katie Bardaro, a PayScale szakértője.

Sheryl Sandberg, a Facebook második számú vezetője áprilisban közölte, hogy világszerte hiány van jó mérnökökből és programozókból. A probléma egyik része arra vezethető vissza, hogy a technológiai szakmákban még mindig túl kevés a nő. A nők jelenleg csupán az IT-szakemberek egyharmadát teszik ki, a képzésben ugyanakkor ez az arány még kisebb.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások