Monaco Európa első 5G-állama

Monaco Európa első 5G-állama

2019. július 15. 15:08, Hétfő
A hercegségben valósult meg a kontinensen az első teljes lefedettségű 5G-hálózat.

A projektben Monaco partnere a Huawei volt, ezért a hivatalos bejelentésen jelen volt Guo Ping, a kínai távközlési konszern alelnöke is. Az eseményen Frédéric Genta, az ország digitális megbízottja kiemelte, hogy a technológia ígéret arra, hogy mindenki jobb körülmények között élhet. Martin Péronnet, a Monaco Telecom távközlési cég vezetője azt hangsúlyozta, hogy sok olyan állam és szolgáltató van, amely a Huawei mellett fog dönteni a közeljövőben vagy akár már meg is tette ezt a lépést. Ezzel kapcsolatban kiderült, hogy a kínai társaság már 28 európai szolgáltatóval kötött szerződést 5G-hálózat kiépítésére.


Az új szabványt használhatja majd a felhasználók mellett többek között a hercegség tűzoltósága is, amely drónok segítségével akarja az ország teljes területét valós időben ellenőrizni. Az 5G-hálózat átadása része az Extended Monaco projektnek, amelynek célja, hogy az államot átvezessék a digitális korszakba és amelynek keretében 2022-ig kiépítik a teljes optikai hálózatot is. Lesz helyi felhőkörnyezet és Monaco intelligens várossá alakul át. Az utcai lámpák, a parkolóhelyek és a kormányhivatalok össze lesznek kötve egymással, hogy egyszerűsödjön a közigazgatás.

Ősztől létrehoznak egy elektronikus egészségügyi platformot és a digitális technikákat bevonják a képzésbe is: szeptembertől már az óvodásoknak fogják tanítani a programozást. A helyi közigazgatás profitálhat majd egy belső közösségi hálózatból is, 4000 tisztviselőt képeznek ki az új megoldások használatára. Monaco céljai között szerepel még, hogy olyan vállalkozásokat csábítson a hercegségbe, amelyek új technológiákat fejlesztenek és hogy a környezetvédelem területén vezető ICO-szolgáltatóvá váljon. (Az ICO a kriptovalutákkal kapcsolatos közösségi finanszírozás és a nyilvános tőzsdei kibocsátás (IPO) ötvözete.Ö Az első ICO keretében finanszíroznák Luc Jacquet új dokumentumfilmjének az elkészítését. Jacquet rendezte az Oscar-díjjal kitüntetett Pingvinek vándorlása című alkotást.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások