20 éve lakott a Nemzetközi Űrállomás

20 éve lakott a Nemzetközi Űrállomás

2020. november 6. 21:35, Péntek
A jövő azonban egyáltalán nem biztos, jöhet a magánszektor szerepvállalása.

A NASA október legvégén ünnepelte a kerek évfordulót, amelyen megemlékeztek a fontosabb eseményekről, egyben pedig kiemelték, hogy az egész emberiség nagy előrelépése volt az első nemzetközi űrállomás üzembe helyezése. Sokáig tartott az építgetés, a helyszín viszont nagyon hasznosnak bizonyult.

A hivatalos közleményben megjegyzik, hogy rengeteg érdekes és különleges kísérletre kerítettek sort az ISS fedélzetén, amely a mikrogravitációs környezet, a megszokottól eltérő körülmények miatt bizonyult rendkívül hasznosnak a szakemberek számára – nem beszélve ugyanezen körülmények emberi szervezetre gyakorolt hatásairól. Itt nem kizárólag az űrkutatás területén sikerült ennek köszönhetően előrelépni, hanem a gyógyászatban és a gyógyszerkutatásban is, hiszen egerek (és egyéb állatok) bevonásával különböző fehérjéket teszteltek, majd pedig alkalmaztak az érintett iparágakban. Az állomás, amely összesen 16 állam finanszírozásával, azok anyagi, technikai és szellemi hozzájárulásával jött létre, 19 különböző ország űrhajósainak adott eddig helyet, ez pedig még a jövőben is folytatódni fog, legalábbis amíg az anyagi háttér rendelkezésre áll.

Ez még néhány évig folytatódhat, az évtized közepétől azonban valószínűleg megszűnik majd az amerikai kormány hozzájárulása, ezzel pedig nagyon égetővé válik a kérdés, hogy mit kezdjenek majd az állomással. Jó eséllyel magánszereplőket vonnak majd be a finanszírozási folyamatba, ezzel pedig alapvetően eltérő legénység fordulhat majd meg a helyszínen, bár ez még a jövő kérdése. Addig is velünk marad az ISS, amelynek alumínium-titán gerince 110 méter hosszú, erre pedig 4 szettnyi napelem-kollekció, valamint 16, a legénység számára megfelelő nyomáson tartott modul csatlakozik.

Azt a hivatalos anyag végén is megemlítik, hogy a magánszektor bevonásával képzelik el a jövőt, amire konkrét példákat is említenek, ezt azonban egyelőre kisebb lépésekben valósítják meg, mielőtt a teljes állomásról levennék a kezüket.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások