Az új iPad is megkapta az M1-chipet

Az új iPad is megkapta az M1-chipet

2021. április 21. 09:54, Szerda
A táblák és az iMac-számítógépek is frissülnek, itt is megjelenik az 5G támogatása.

Az Apple eredetileg tavaly ősszel mutatta be friss chipjét, amely kifejezetten kedvező visszhangra talált, ezt pedig mások gyorsan meg is próbálták ellensúlyozni, részben szavakkal, részben tettekkel. Most az új iPad is megkapta a típust, miközben az iMac-vonalat is frissítik.

A hivatalos bejelentés alapján az új iPad Pro leginkább a teljesítmény terén kínál nagy előrelépést, hiszen itt 50 százalékkal nagyobb erőt ígérnek, míg a grafika terén 40 százalékos gyorsulásra számíthatunk, legalábbis a gyártó szerint. A tárolókapacitás szintén megugrik, a memória mérete 16 GB-nál, a tárolóegység pedig 2 TB-nál tetőzik, ami mindenképpen szokatlan a táblák területén. Az M1 révén felbukkan továbbá a Thunderbolt és az USB 4 támogatása is, de a 10 Gbps-os Ethernet sem jelent majd gondot. A kijelző kapcsán a mini-LED technológia, a 120 Hz-es képfrissítés, valamint a TrueTone-támogatás érdemel említést, az előlapon emellett egy 12 megapixeles szelfikamera kapott még helyet. A két modell május második felében jelenik meg a piacon, a 11 hüvelykes példány ára 799 dollártól indul, a 12,9 hüvelykes változatnál ez 1099 dollár.


Ami az iMac-vonalat illeti, a cég szintén több módosítást alkalmaz, ezek révén vékonyabb lesz a külső, a káva mérete is mérséklődik, de több eltérő szín is elérhetővé válik. A 4.5K Retina-kijelző ennek révén már 24 hüvelykes, a TrueTone támogatása itt is felbukkan, de a kamerát és a mikrofont is igyekeztek tovább javítani, előbbi komponens például egy 1080p felbontású FaceTime-egység. Az Apple szerint az M1 révén a 21,5 hüvelykes iMac-hez képest 85 százalékkal nagyobb teljesítményt kapunk, a grafika terén 50 százalékos lenne az eltérés, az áramellátásról gondoskodó mágneses csatlakozót pedig szintén optimalizálták, miközben az adaptert kiegészítették egy Ethernet-porttal. A megjelenés május második felében esedékes, az ár 1299 és 1499 dollár lesz.


Jövő héten befut az iOS 14.5 is, ez minden olyan készüléken fut majd, amely a 14-es verziót is támogatja, viszont az új funkciók jó része csak az iPhone 12-családon lesz elérhető.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások