Régi Xbox-játékokat hoznak át az új konzolokra

Régi Xbox-játékokat hoznak át az új konzolokra

2021. november 18. 18:21, Csütörtök
Ezzel utoljára tér vissza a korábbi program, összesen 76 alkotás kompatibilitását biztosítva.

A Microsoft hosszú éveken keresztül dolgozott azon, hogy az eredeti konzolra, valamint az Xbox 360 típusra elkészített játékokat az Xbox One-generáció példányain is elérhetővé tegyék, megoldva a kompatibilitási és a különböző futtatási problémákat. Saját rendezvényükön most ezen, korábban már lezárt programot hozták vissza, állításuk szerint utolsó alkalommal.

A nemrég már Xbox-hűtőt is bemutató cég az Xbox Anniversary Celebration során jelentette be a fenti program felélesztését, amely ezúttal összesen 76 különböző, régebben piacra dobott alkotás kompatibilitását biztosítja az Xbox One és az Xbox Series X/S konzolokon. Korábban éppen az új típusok várható érkezése miatt állították le a munkálatokat, ahogy az ezen dolgozó csapatot egyéb területekre irányították át, most viszont olyan nevek válnak elérhetővé a legújabb konzolokon, mint a teljes Max Payne és F.E.A.R. franchise, valamint a Timesplitters 2 és 3, illetve a Skate 2. A teljes lista megtalálható a hivatalos bejelentésben, ezzel kapcsolatban azt emelik ki, hogy több mint 20 alkotás az eredeti Xbox-konzolon jelent annak idején meg.

Azok, akik rendelkeznek a lemezekkel, illetve a digitális változatokkal, már most gond nélkül elindíthatják ezen játékokat az újabb hardvereken, de a Microsoft Store szintén megkezdi a szóban forgó játékok újbóli forgalmazását. Az ehhez megfelelő kijelzőkön megoldott lesz a HDR támogatása, a felbontás pedig szintén megugrik, ez a pontos típustól függően az eredeti kétszerese, háromszorosa, illetve négyszerese lesz. 37 játék esetében az FPS Boost alkalmazását említik meg, ezzel gyakorlatilag megduplázódik a képráta, ezen a listán pedig olyan fejlesztések bukkannak fel, mint a Fallout 3 és New Vegas, az Elder Scrolls IV: Oblivion, a Dragon Age: Origins, a Dead Space 2 és 3, az Alan Wake, valamint a Sonic Generations.

A beszédben elhangzott, hogy ezzel a lépéssel elérkeztek a határhoz, így a program most végleg búcsúzik, további bővítésre már nem számíthatunk.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások