A hónap végén jön a Xiaomi 12

A hónap végén jön a Xiaomi 12

2021. december 8. 22:38, Szerda
Ez pedig elsőként alkalmazza a Qualcomm új csúcskategóriás chipjét.

A Xiaomi alig néhány héttel ezelőtt egy forradalmi hűtést mutatott be, amely a későbbiekben jelenhet meg az okostelefonok piacán. Most külsős forrás állítja, hogy közel van a soron következő új okostelefonok felbukkanása, erre a hónap végén kerítenének sort.

A kínai gyártó még november utolsó napján jelezte, hogy elsőként szeretné alkalmazni a Qualcomm által akkor bemutatott új csúcskategóriás SoC-t, amely a Snapdragon 8 Gen 1 névre hallgat. Most egy külsős, többször megbízhatónak bizonyult forrás erősítette meg, hogy tulajdonképpen a Xiaomi 12-családról van szó, amely 3 eltérő példányt foglalna magába. Ennek megfelelően a Xiaomi 12, a 12 Pro, valamint a 12X jelenne meg a piacon, és bár az még nem teljesen világos, hogy mely típusok kapják meg az eddigi legizmosabb processzort, a 12X jó eséllyel a legszerényebb változatként rajtol majd el. Az első két telefon emellett 120 Hz-es kijelzővel jelenne meg, a harmadik ezt egy 90 Hz-es darabbal cserélné le, de nyilván a felbontás terén is találunk majd némi különbséget.

A kameramodulok kapcsán sem kapunk majd egységes képet, a Pro-változat (amely talán a Xiaomi 12 Ultra nevet kapja meg) erősebb, profibb felállást hordozna saját hátoldalán, az időközben kiszivárgott, már a kijelzőt védő komponenst ábrázoló kép alapján pedig megtartják az apró előlapi lyukat, miközben a káva alsó része egészen vékonyra mérséklődik. Szintén ezen felvétel alapján vélik egyesek, hogy a Pro-változat kijelzője 6,67 hüvelykes lenne, a sarkokat pedig ismét lekerekítenék. Ha minden jól megy, a hivatalos rajtra december 28-án kerítenek majd sort, vagyis az év legvégéig kivárnak majd ezzel.

Amint megtörténik a bemutató, erről mi is beszámolunk majd, remélhetőleg minden fontosabb részletet megtudunk majd akkor.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások