Nem áll túl jól a Monster Hunter 2. részének szénája

Nem áll túl jól a Monster Hunter 2. részének szénája

2022. január 2. 20:00, Vasárnap
Nem valószínű, hogy kap folytatást a Monster Hunter.

A Monster Hunter - Szörnybirodalom című játékadaptációt Paul W.S. Anderson természetesen annak reményében írta és rendezte Milla Jovovich főszereplésével, hogy egy újabb nagyon sikeres franchise-t tesz le az asztalra, de minden jel arra mutat, hogy ez a sorozat nem fog féltucat epizódot kapni, mint a Resident Evil, amit ugyancsak ő jegyzett.

Arról már korábban írtunk, hogy nem kezdett igazán sehol jól a film, ráadásul a kínai vetítések egy kérdőjeles jelenet miatt le is lettek tiltva. És a folytatás sem lett jobb, hiszen összességében a film 42 millió dollár bevételt hozott világszerte, melyhez Amerika 15, a világ többi része pedig 27 millióval járult hozzá. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a film a járványidőszak alatt került mozikba, de lakosságilag sem teljesített az elvárásokhoz méltóan. Az, hogy milyen lett, a többség meg sem tudja ezért mondani, hiszen nem sokan nézték meg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások