Gyorsan emeli árait a Tesla

Gyorsan emeli árait a Tesla

2022. március 16. 17:59, Szerda
Egy héten belül kétszer emelkedett a Model 3 ára, az elsődleges ok az infláció.

A napokban mi is beszámoltunk arról, hogy a háború és az Oroszország ellen meghozott szankciók miatt drasztikusan drágult a nikkel, ami többek között az autógyártók számára nagyon fontos nyersanyag. A Tesla szintén érintett ebben, a cég, amely nemrég részleges engedélyt kapott berlini üzemének felépítésére, most kénytelen volt gyorsan megemelni saját árait.

A napokban először Elon Musk szokásos rövid Twitter-bejegyzése bukkant fel a világhálón, amelyben arra figyelmeztetett, hogy mind a Tesla, mind pedig a SpaceX komoly inflációval kénytelen megküzdeni, ez azonban nem csak saját cégeit érinti, hanem egészen más ágazatokat, így például a mezőgazdaságot is. Nem sokkal később már a Bloomberg hírügynökség tette közzé saját jelentését, amely szerint a Tesla a tengerentúlon egy héten belül kétszer emelte meg a Tesla Model 3 legolcsóbb változatának árát, míg a Credit Suisse egyik elemzője szerint minden egyéb modellnél 3-5 százalékos növekedést látni.

Az autógyártó nyilván a fontos alapanyagok árának megugrásával kénytelen szembenézni, amely a pandémiára adott válaszok, ez emiatt bekövetkező, évtizedek óta nem látott jelentős infláció, valamint a nemrég kitört európai háború és az Oroszország ellen meghozott szankciók következménye. Maga Musk szemmel láthatóan frusztrált, korábban ő arról tett említést, hogy egyes Model 3 személyautókat vasfoszfát-akkumulátorcellákkal szerelnek fel, ezek ugyanis nem igényelnek nikkelt az árak alacsonyan tartásához, ez azonban a jelek szerint nem igazán vált be.

Az elkövetkező hetekben komoly figyelem hárul majd a területre, valamint a nyersanyagárak további alakulására, meglátjuk, milyen fejleményeket hoz majd magával a konfliktus folytatódása.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások