Drágább lesz az iPhone 14

Drágább lesz az iPhone 14

2022. július 14. 13:01, Csütörtök
Erre számítanak az elemzők, bár ez nem feltétlenül érint majd a teljes családot.

Az iPhone-telefonok gyártója kapcsán nemrég számoltunk be arról, hogy indul az Apple nagy átállása, ami elsősorban a töltőszabvány lecserélését jelenti. Érkezőben van azonban az idei generáció, ezzel kapcsolatban pedig most további értesülések jelentek meg, ezeket vesszük sorra.

Arról egyes források már a hónap elején írtak, hogy az Apple minden bizonnyal megemeli a két Pro-típus árát, ez a két telefon futna ugyanis be az új A16 Bionic chippel, amelyhez sorrendben 6,1 és 6,7 hüvelykes AMOLED-kijelző, tripla-kamera (48, 12 és 12 megapixel), 8 GB memória, valamint egy 3200 és 4323 mAh-s akkumulátor társulna, a Face ID és az iOS 16 támogatásával. Eszerint a hivatalos ár 1100 és 1200 dollár lenne, viszont a napokban a Wedbush Securities egyik elemzője beszélt a The Sun munkatársával, ő pedig azt valószínűsítette, hogy a teljes vonalon 100 dolláros drágulásra számíthatunk.

Azt tudjuk, hogy a felállás mindenképpen változni fog, a tavalyi mini helyett ugyanis az iPhone 14 Max fut majd be, egy jóval nagyobb kijelzővel. Az sem lenne túl meglepő, ha a jelentős inflációt az Apple is a vásárlókra hárítaná át, a pontos részletekkel kapcsolatban azonban még nem teljesen tiszta a kép, bár valószínűnek tűnik, hogy az induló ár 800 dollárra emelkedik. Ezt a gyártási költségek és a komponensek drágulása váltja ki, bár ahogy említettük, előfordulhat, hogy csak a két Pro-telefon árát emelik, a másik kettőnél (amelyek pusztán egy új szelfikamerát és a műholdas hívások funkcióját kínálják előrelépésként) megtartják a jelenlegi szinteket.

Az Apple várhatóan szeptember 13-án rántja majd le a leplet az új jövevényekről, amelyekhez az Apple Watch 8 csatlakozna.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások