A Microsoft módosított az Xbox konzolon

A Microsoft módosított az Xbox konzolon

2002. szeptember 26. 04:05, Csütörtök
A Microsoft az elmúlt hónapok során szép csendben néhány változtatást hajtott végre első játékkonzolján, az Xbox-on, mely változtatások elsősorban a hackerek dolgát hivatottak megnehezíteni, valamint a változtatásoknak köszönhetően a konzol gyártási költségei is csökkentek bizonyos mértékben. Az üggyel kapcsolatos első pletykák nemrégiben azon weboldalakon láttak napvilágot, mely internetes oldalak az Xbox különböző védelmi rendszereinek feltörése témakörével foglalkoznak, ugyanis ezeken a site-okon egyre több felhasználó panaszolta el, hogy nemrégiben vásárolt játékkonzoljában nem tudta működésre bírni a különböző gyártmányú úgynevezett modifikációs chipeket.

Molly O'Donell, a Microsoft Xbox részlegének szóvivője a napokban megerősítette azon információkat, melyek szerint a Microsoft néhány apróbb változtatást hajtott végre az Xbox kapcsán, mely változtatások révén egyrészt csökkent a konzol gyártási költsége, másrészt pedig nőtt az Xbox biztonsági rendszerének hatékonysága, vagyis a Microsoft reményei szerint az újabb Xbox-okat már jóval nehezebb lesz feltörni, mint elődeiket. O'Donell nem kívánta elárulni, hogy a Microsoft pontosan milyen változtatásokat eszközölt az Xbox kapcsán, ehelyett csak annyit mondott: "A Microsoft Xbox hardverfejlesztő csapata tisztában van azzal, hogy manapság már számos Xbox modifikációs chip van forgalomban, éppen ezért a csapat tagjai mindent megtesznek és a jövőben is meg fognak tenni annak érdekében, hogy a biztonsági rendszerek javításával a hackerek dolgát megnehezítsék".

O'Donell elmondása szerint az Xbox konzolok gyártásával foglalkozó Flextronics cég kínai gyártóüzemeiben nemrégiben már teljesen áttértek a módosított játékgépek gyártására, és erre az áttérésre hamarosan a mexikói Guadalajarában található Xbox gyártóüzemben is sor fog kerülni. A különböző módosításokon átesett újfajta Xbox konzolok elmondások szerint először Ausztráliában bukkantak fel, ahol is a felhasználóknak hirtelen szembesülniük kellett azzal, hogy az eddigi modifikációs chipek nem használhatók ezen új Xbox-okban. Az új Xbox-ok állítólag új BIOS-szal rendelkeznek, valamint hiányzik belőlük az integrált Nvidia grafikuschipet hűtő ventillátor.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások