Csodacsibe - A CGI műfaj utolsó koporsószege

Idén a Fox és a Dreamworks stúdió vérszegény próbálkozásai után a Disney is úgy gondolta, hogy rúg még egyet a halódó CGI-animációs film műfajába. Jó nagyot rúgtak bele.

Sajnos míg az utóbbi években jobbnál jobb, elismertebbnél elismertebb számítógép-animációs filmek lepték el a mozikat, addig idén egy forgatókönyvét-vesztett, de részletgazdag Robotok, egy szinte tökéletesen humortalan, de pingvinjeivel halhatatlan alakokat teremtő Madagaszkár, és egy súlyosan groteszk, a háborút propagáló Vad galamb volt a termés. Szó se róla sokaknak tetszettek ezek a rajzfilmek is és a célközönségnek (2,5 - 4,5 évesek) aztán teljesen mindegy, hogy miről szólnak, csak legyenek bennük aranyos állatok. Mégis valahol furcsa, hogy a sekélyes Madagaszkár itthon az év második legsikeresebb filmjévé avanzsált és a tinédzserhad azóta is egy 10 évvel ezelőtti, már akkor is neccesnek számító diszkósláger három szavát dúdolja, melyet Galbenisz Tomasz tett szállóigévé (és Speier Dávid szövegíró).


No de elég a sznobista kesergésből, hiszen itt a legújabb CGI-csoda az immárom Pixar-mentes Disney-től. Kissé gyérebb költségvetés, kissé csúnyább grafika (persze annak hangoztatása mellett, hogy a főszereplő Kotlik Csöpinek hányszázezer különálló toll borítja kobakját), és kissé egyszerűbb sztori, hiszen a költségekből megint csak a forgatókönyvírón spóroltak. Amiből nem lesz hiány, azok megint a képi gegek és egyéb popkulturális utalások.

Ha történeti oldalról kellene megközelíteni a filmet, akkor nem lenne szabad semmit elárulni, hiszen ha van film amely a meglepetés erejére épít, akkor a Csodacsibe az. Viszont mivel az előzetesek rondán ellövik a 45. perc környékén bekövetkező poént (és semmit sem szólnak az első 40 percről) ezért könnyebben beszél (ír, skót) róla az ember. Ha valaki nem akarja tudni a fősztorivonalat, amit mindenki tud aki látta a plakátot vagy a trailert, akkor az ugorjon egy bekezdést.

Szóval fura módon a Csodacsibe két részre tagolódik - sajnos az írók nem tudták a teljes filmet megtölteni az ötletükkel. Az első rész egy Kotlik Csöpiről, a szemüveges, mélynövésű csirkéről szóló egyszerű geek-tanmese, amit minden kokckafej imádni fog és kvázi vizuális himnuszként fogja kezelni, hiszen ki ne vágyna egy szemüveges lúzerból ünnepelt csillaggá válni. Amikor a tanmesét letudja a film akkor jön maga a történet, ami pedig egy tök egyszerű Világok harca paródia, vagy mondhatjuk a Támad a Mars kifigurázásának is, ha lehet a paródia műfaját is parodizálni. Szóval jönnek az UFO-k és csak egy legény van talpon a kies vidéken (vagy a kietlenen - nyelvészek előnyben).


És Kotlik Csöpi a gyilkos (jó, ez kivételesen gyenge poén volt az egy bekezdést ugróknak). Na jó, nem. Van még pár spanja főhősünknek, egy kövér és neorotikus disznó (vagy malac, ha már poltikailag korrektek akarunk lenni), egy (nagyon) rút, de copfos kiskacsa, valamint egy elég szűkszavú hal, mely akváriumot hord a fején. Persze nekik szokás szerint egy-egy sztár kölcsönözte hangját (pl. Zach Braff), a magyar verzióban be kell érnünk Csőre "mindig én vagyok a rajzfilm főszereplőjének a hangja" Gáborral, aki remekül hozza a rutint. Viszont annak feltétlenül kell szentelni egy mondatot, hogy ebben a rajzfilmben található az év, vagy talán az évtized egyik legszórakoztatóbb filmes figurája, aki bár az egész film alatt csak három szót szól, de mégis olyan mértékben uralja ezen megszólalásaival a filmvásznat ami az egész műfajban ritkaságszámba megy. (Ő a Tarajos Sül.)

Szóval gyengécske a történet, gyengécske a grafika (erre szokták mondani, hogy egyéni stílusú) és elcsépelt a mondanivaló is, de. Valamiért van a filmecskében egy "de", ami minden kritikus szívét meglágyíthatja. Valahogy ez a kis bohókás rajzfilm mégis tud valamit, hiszen e sorok írója idült és bárgyú mosollyal ülte végig az alig 80 percnyi játékidőt, ezért nincs is nagy kedve halálos tolldöféseket ejteni Kotlik Csöpi történetén.


Ha komolyabb elemzésre kerülne a sor, akkor minden bizonnyal elvérezne a film, de a fílgúd-faktor (nyelvújítás-korabeli alak, anno egy reformkori országgyűlésen hangzott el először a "jó érzéssel eltöltő" mondatrészt helyettesítő jövevényszó) olyan magas a filmben, hogy bőven gyűjthet rajongókat (és dollárokat a folytatáshoz). A Csodacsibe nagyszerűen alkalmazza a paródiaelemeket, remek kibeszélések vannak a filmben és egy rakat tök ciki zene, melyek nagy része a Madagaszkáros Ali G rappelés mintájára ezúttal is bejöhet a masszának.

Ezek azok az élvezeti dolgok amik szerethetővé teszik Kotlik Csöpi kalandjait. Az elejét a kiközösítettek, lúzerek fogják imádni (lehet azonosulni ezerrel és persze rádöbbenni hogy van remény), a végét pedig a röhögésre vágyók. Persze azonnal meg kell jegyezni, hogy a film második fele átmegy olyan überbrutális vérengzésbe (persze a végén feloldozást itt is kapunk), amit joggal kértek ki Szabó "Dragonball" Pistike szülei, mert valahogy a vizuális erőszak egy tök ártalmatlannak induló filmben jóval nagyobbat üt, mint az olyan japán rajzfilmekben, ahol már műfajilag kódolva van a sok kardsuhintás, fejlevágás, a másik kávéscsésze szeméből való ivás.

Igazából aki jó animációs filmet akar látni, annak továbbra is a Wallace és Gromit gyurmafilmet vagy Tim Burton Halott menyasszonyát lehet ajánlani. A Csodacsibét csak akkor ha a part szakad, vagy ha a néző vevő az idétlen, semmitmondó, de valamiért mégis szórakoztató filmekre.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk a képre a nagyobb változathoz

Csodacsibe (Chicken Little) magyarul beszélő amerikai animációs film, 77 perc, 2005 Rendező: Mark Dindal Forgatókönyvíró: Steve Bencich, Ron J. Friedman Zene: Jeremy Sweet, John Debney Producer: Randy Fullmer Vágó: Dan Molina Zach Braff (Kotlik Csöpi hangja) Joan Cusack (Abby Mallard hangja) Garry Marshall (Buck Cluck hangja) Don Knotts (Mayor Turkey Lurkey hangja) Patrick Stewart (Mr. Woolensworth) Steve Zahn (Runt of the Litter hangja) Catherine O'Hara (Tina hangja)