Érkezik az Ageia fizikai gyorsítója

Érkezik az Ageia fizikai gyorsítója

2006. április 21. 19:15, Péntek
Egy hónapon belül a boltokba kerül az Ageia cég PhysX névre keresztelt fizikai gyorsítója, amely megújíthatja a PC-s játékok területét. A grafikus processzor gyártók eközben architekturális változásokkal is készülnek.

Az Ageia sokak által várt újításáról érdekes módon nem a cég, hanem az UBI Soft bejelentéséből értesülhettünk a napokban. A kiadó ugyanis megszellőztette, hogy a Ghost Recon Advanced Warfighter néven érkező PC-s játékuk május 5-én a brit boltokba került és röviddel ezután az egész világon kapható lesz. Mivel a játék egyike azoknak, amelyek már kihasználják a szintén májusban várható fizikai gyorsító kártyák nyújtotta lehetőségeket, a szokásosnál is nagyobb érdeklődés mutatkozik iránta.



A támogatás révén elsősorban új vizuális effekteket ígérnek, amely a megnövekedett teljesítmény, illetve a központi processzor tehermentesítése révén válik elérhetővé. Pontosan ezért felelős ugyanis a PhysX, amely a 3D gyorsítók elterjedése után a következő nagyobb állomás lehet a grafikus kártyák piacán. Érdekes módon egy napig már előrendelhető volt az új fejlesztés, ám az Inquirer tudósítása szerint rövid időn belül eltávolították az oldalt, és egyelőre csak az OEM gyártók számára elérhető a kártya. Eközben több más gyártó is készül saját megoldásával, így az Asus is, amely szintén májusban tervezi piacra dobni 256 MB-ra bővített változatát.

Az Nvidia és az ATI eközben saját újításokkal készül, amelyeket már korábban beharangoztak. David Kirk, az Nvidia fejlesztői csapatának vezetője a PC Watch-nak adott interjúban a soron következő architekturális változásokról beszélt, amely a pixel és vertex futószalagok, illetve több más hardverelem egységesítését jelenti. Erről már korábban megjelent néhány információ, és egy évvel ezelőtt a gyártó arról beszélt, hogy a korábbi vélekedéssel ellentétben mégis látnak esélyt a változtatásra. A szakember ezúttal hangsúlyozta, hogy az átállást fokozatosan fogják végrehajtani, a DirectX 10 és Shader Model 4.0 megjelenését követően.

Már terjednek a mendemondák az Nvidia soron következő fejlesztéséről, amely G80 kódnéven, illetve GeForce 8800 néven látna napvilágot. A jól értesültek tudni vélik, hogy a grafikus processzor 48 pixel egységet foglal majd magában és felépítésében inkább az ATI R580-ra hasonlít. Az egységesített architektúra azonban csak ezt követően, egy későbbi fejlesztés révén jelenne meg.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások