2006. szeptember 27. 06:26, Szerda
A szoftvercég ellen indított vizsgálatot felügyelő európai biztos elismerte, hogy az Egyesült Államok az ő személyén keresztül lobbizott volna a várható büntetés enyhítése érdekében.
Neelie Kroes a Financieele Dagblad nevű holland napilapnak adott interjúban árulta el, hogy a brüsszeli amerikai nagykövetség több alkalommal megkereste még az év első felében, és arra kérték, hogy "bánjon finomabban" a Microsofttal a cég ellen indított trösztellenes vizsgálatban. Ez végül nem következett be, a vállalat megkapta jelentős büntetését, a biztos irodája pedig elítélte az amerikai próbálkozást.
A ZDNetnek eljuttatott kiegészítésben a hivatal
megerősítette, hogy valóban történt ilyen megkeresés, ezt azonban éles elutasítás követte. Hivatalos állásfoglalásra ugyan nem került sor, de az elutasító válaszból szerintük világosan kiderül, hogy milyen szájízzel fogadták a kezdeményezést. A nagykövetség egyelőre nem reagált a hírre, azt sem közölték, hogy mi indokolta a biztos megkeresését. Maga az egyeztetés már csak azért is érdekes, mert korábban éppen az amerikai bíróságok
utasították el a szoftvercég azon kérelmét, hogy a konkurens cégek dokumentumainak átadásával javítsanak helyzetükön az Európai Bizottsággal folytatott vitában.
A Microsoft szintén megtagadta a hír véleményezését, bár egy belső forrásból származó állítás szerint a vállalat nem kérte a követség, így a kormányzat segítségét. A vitában azonban nem hagyták magukat, több alkalommal
tagadták, hogy a korábbi rendelkezés kijátszására törekedtek, az újabb
kellemetlen döntést pedig a bíróságon
támadták meg. Ezzel tovább folytatódik a párharc, a végső döntés pedig még messzebbre került.
Kroes természetesen igyekezett leszögezni, hogy ilyesfajta beavatkozás az európai döntésekbe teljességgel lehetetlen próbálkozás - kérdés, hogy ez a kijelentés minden esetben megállja-e a helyét?