Elkészült a Microsoft háromdimenziós keresője

Elkészült a Microsoft háromdimenziós keresője

2006. november 7. 13:25, Kedd
A szoftvercég első lépésben 15 amerikai nagyváros háromdimenziós térképét készítette el, amely reményeik szerint megkönnyíti az internetes kereséseket. Az elsődleges cél a Google Earth legyőzése.
A Virtual Earth 3D névre keresztelt szolgáltatás a Windows Live portál, azon belül is a Live Search részeként kezdi meg működését. Ez már eddig is elérhető volt, ám a hagyományos kétdimenziós térkép mellett immár elérhető az érintett nagyvárosok valósághű ábrázolása is. A szerencsések között van Los Angeles, San Francisco, Boston, Philadelphia, Seattle és Dallas, a cél pedig a Google hasonló megoldásának megszorítása.

A háromdimenziós térképeket nagy felbontású fényképek kombinálásával alakították ki, ám a szolgáltatás részeként hamarosan olyan elemek is megjelenhetnek, amelyek a valóságban nem találhatók meg. A szoftvercég ugyanis innen is reklámbevételekre számít, ezért a helyi szolgáltatásokat keresők megtekinthetik majd a különböző vállalatok hirdetéseit, reklámszlogenjeit, amelyek az épületek tetején kapnak helyet, virtuális hirdetőtáblákon. "A lokális keresés az egyik leggyorsabban növekvő terület napjainkban. A háromdimenziós megjelenítés újabb előrelépést jelent, valamint további hirdetőket és felhasználókat a Windows Live portál számára" - jelentette ki Steve Berkowitz, a Microsoft alelnöke.


Redmondban természetesen úgy vélik, hogy szolgáltatásuk - amelynek béta verziója még tavaly indult útjára - lepipálja a Google megoldását. Továbbra is tájékozódhatunk a helyi üzletekről, közlekedési információkról, váltogathatunk kétdimenziós és háromdimenziós üzemmód között, persze ennek egyelőre inkább az észak-amerikai kontinensen van értelme, ahol már kellő mennyiségű adattal rendelkezik az oldal.

Az újítás előnyének tartják, hogy a megújult kinézetet bármilyen letöltés nélkül, kizárólag a böngésző használatával élvezhetjük. A hirdetéseknél a jövőben megjelenhetnek a rövidebb videók, ami tovább növelheti a hirdetők kedvét a megjelenéshez.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások