2007. január 20. 14:06, Szombat
A három cég a Vodafonnal együtt a nyilvánosság nyomására emberi jogi szervezetekkel közös nyilatkozatot adott ki, miszerint egy bizonyos határ alá nem mennek a cenzúrát alkalmazó országokban.
A cégek képviselői a dokumentumban leszögezték, hogy a nemzetközi életben tiszteletben fogják tartani a szabad véleménynyilvánításhoz és a magánélethez fűződő jogokat és olyan megoldásokat keresnek majd, amelyek ezen jogok védelmét biztosítani tudják.
A nyilatkozat aláírói
között vannak a Google, a Yahoo, a Microsoft és a Vodafone képviselőin kívül többek között az Amnesty International (AI), a Riporterek Határok Nélkül (RSF) és az Electronic Frontier Foundation (EFF) nevű szervezetek munkatársai is.
Mindez azért érdekes, mert korábban a keresőcégeket számos támadás érte amiatt, mert együttműködtek a kínai hatóságokkal és kiadták a felhasználóik adatait. Tavaly júliusban például éppen az Amnesty International
ítélte el a Yahoo, a Google és a Microsoft összejátszását a kínai hatóságokkal, amely a londoni központú emberi jogi szervezet szerint felveti a cégeknek az emberi jogok megsértésében való "együttműködését."
A Yahoo
kiadta Shi Tao kínai újságíró személyes adatait. A kínai hatóságok ezek alapján tíz év börtönre ítélték a riportert. Shi Tao később
pert indított a cég ellen. Az emberi jogi szervezetek legalább négy hasonló esetben vádolták és vádolják a mai napig a kínai állammal való összejátszással a Yahoo-t.
A Google szintén
együttműködött Kínában a helyi hatóságokkal. A Microsoft
lekapcsolta az MSN-nél egy kiberdisszidens blogját. A Ciscót pedig azzal vádolták, hogy a cég látja el a cenzúrázáshoz szükséges hardvereszközökkel a kínai államot. Egyedül a Vodafone nevéhez nem fűződik semmi hasonló eset, ettől függetlenül a konszern képviselői fontosnak tartották aláírni a dokumentumot.
Az ugyanakkor nem derült ki, hogy a cégek egy cenzúrázási felszólítás esetén konkrétan mit is fognak tenni.