Részletek az AMD terveiről és hibrid rendszereiről

Részletek az AMD terveiről és hibrid rendszereiről

2007. március 19. 21:18, Hétfő
Az AMD sajnálja, hogy nem vetélytársa módszerét alkalmazták a négymagos chipek bevezetésénél. A cég a hibrid rendszereken dolgozik, amelyekben különböző gyorsítóval egészítik ki a központi processzorokat.

Mario Rivas, a processzorgyártó vezetésének tagja a Register magazinnak nyilatkozva számolt be a cégnél uralkodó véleményről és ejtett el néhány szót a tervekről. Elmondása szerint utólag belátják, hogy az Intel megoldása - két ikermagos processzor gyors összeforrasztása és piacra dobása - jobb döntésnek bizonyult, mivel ezzel időben alaposan megelőzték a kisebbik gyártót. Erre az ikermagosok megjelenése óta nem volt példa, nem csoda, hogy az AMD előretörése vesztett lendületéből.

"Ha visszamehetnék az időben, azon lennék, hogy mi is azonnal két ikermagos összedobásával nyissunk, mivel a piac egyértelműen felszívja ezeket" - monda Rivas, amivel elismerte az Intel lépésének nagy előnyét. Bár a Clovertown kódnéven megjelent Xeon szerverchipeket egyértelműen nem a mainstream szegmensbe szánják, a kereslet mégis megfelelőnek bizonyult, így az AMD most már bánja, hogy ragaszkodott a natív, "valódi" négymagosok megjelenéséhez. Annyit azonban megtudhattunk az interjúból, hogy a Barcelona utódai - a Shanghai és Montreal négymagos, illetve nyolcmagos processzorok - is ugyanabba a foglalatba illeszkednek majd, a cégnél legalábbis mindent megtesznek a kompatibilitás megőrzéséért.

A CeBIT alatt a készülő hibrid rendszerekről is elejtettek néhány szót. Az integrált grafikus vezérlővel érkező Fusion chipeken kívül itt több egyéb fejlesztésen is dolgoznak a mérnökök, a Torrenza kódnevű platform tehát meglehetősen széles választékkal jelentkezik majd. Itt nemcsak a már említett hibrid chipekre számíthatunk, hanem két foglalattal érkező alaplapokra, amelyeken speciális gyorsítók kapnak helyet a CPU mellett, PCI Express foglalaton át csatlakoztatható egyéb finomságokra, valamint olyan egyedi megoldásokra, mint amilyen Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium készülő szuperszámítógépe, amely az Opteron és Cell chipek erejét ötvözi.

A Torrenza első képviselői jövőre jelennek meg, elsősorban nem asztali rendszerek képében, hanem beágyazott megoldásokhoz, illetve szerverekhez. Az ATI grafikus vezérlőinek felhasználásával azonban idővel jöhetnek majd az izmosabb asztali fejlesztések is, ahol a processzor helyettesíti majd a különálló vagy alaplapra integrált megszokott grafikus chipeket.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások