John Woo: Stranglehold

Kiadó: Midway
Fejlesztő: Tiger Hill
Honlap

Rendszerkövetelmények (a forgalmazó által megadva):
Minimum: Intel Core 2 Duo, 2 GB RAM, 15 Gbyte szabad hely, Geforce 7800 vagy RADEON 1300
Ajánlott: Intel Core 2 Duo, 4 GB RAM, DX10 videovezérlő
Hasonló játékok: Max Payne, Constantine
Kategória: külsőnézetes akció

Az akcióból sosem elég. John Woo is tudja ezt nagyon jól, sőt azt is tudja, hogy manapság már nem a film, hanem a videojáték a menő. A Midway-jel közösen egy 16 éve alvó sztorit, a Hard Boiled-et melegítik fel, amiben is Tequila felügyelő lövi halomra a rosszfiúkat és a berendezést is.

A sztori két helyszínt foglal magába hét fejezeten át, mégpedig Hong Kong és Chicago bűnözőkkel megrakott negyedeit, drogbárók lakosztályát, palotáját. Az eredetileg Chow Yun-Fat által megszemélyesített Tequila felügyelő alakja a tipikus akciófilmes, renitens rendőr figura, aki magasról tesz a főnökei utasításaira, de nem azért teszi, mert csúf, gonosz ember, hanem azért, mert így még jobban szétrúghatja a rosszfiúk seggét. Akciói után többnyire párszáz hulla és egy romos környék marad, de a siker, az siker. Sőt mikor főnöke kérdőre vonja, hogy volt képes egyedül nekiesni a rosszaknak, ő azt feleli: "Nem voltam, egyedül. Velem volt a két stukkerem!"


A hangulatot valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, aki látott már akár John Woo műhelyében fabrikált, akár bármilyen más hong kongi akciót. A sztori viszonylag egyszerű, az emberi viszonyok szintúgy, fordulatok nem nagyon vannak, meglepetést nem okoz a játék. Az első missziókban egy bandával való leszámolás után droglaborokat kell szétszedni, de az igazi feladat, felgöngyölíteni a teljes piramist. A történet végén a nagyfőnökök is terítékre kerülnek, az egyik a chicagoi lakosztályában, ami csupa üveg, csillogás és luxus. Illetve a másik okost pagodái és kertjei közt lehet sarokba szorítani.

Ahogyan az ilyen típusú filmekben, itt is a fő motívum a fegyverropogás, körülbelül olyan szinten, mint egy musicalben a dalra fakadás. Nem kell gondolkodni, nem kell taktikázni, gyakorlatilag egyetlen feladat van, hogy mindenkire rá kell lőni, aki megmozdul. A Midway mindig is híres volt az ilyen fajta játékairól, ami kis kritikával nevezhető primitívnek is, de a lazítós, tiszta akcióra vágyó kalandorok számára tökéletes kikapcsolódás. Igen tetszetős, hogy szinte minden berendezési tárgyat szét lehet lőni, sőt a legcukibb, hogy extra stílus pontok járnak azért, ha egy ellenfelet nem egy mellkas-lövéssel terít le a játékos, hanem mondjuk a feje felett lógó neonreklámmal üti agyon. A pályák végén persze a leszedett ellenségek, összegyűjtött bónuszok mellett azért említést tesznek az okozott kárról, mégpedig dollárban. Érdekes lehet a számítás, de folyton milliós összegek ugrottak elő, amit egy tornádó is nehezen hoz össze, nemhogy egy szál rendőrlegény nettó pár óra alatt.


Ha már TPS akció, akkor miért is maradna ki a leglátványosabb effekt, az időlassítás, avagy bullet time. Itt Tequila Time a becses neve és pontosan azt tudja, mint a Mátrixban, vagy éppen a Max Payne-ben. Aktiválva az idő lelassul, kivéve a játékost, aki pikk-pakk leszedhet 5-8 ellenfelet, míg ők kettőt pislantanak. Ehhez pluszban hozzájön, hogy minden alkalommal, mikor valamilyen speciális mozgás van folyamatban és tűzharc is van, akkor automatikusan belassul pár pillanatra az akció. Ez egy vetődésnél igen hasznos, sőt látványos dolog is, mert egy fél tár kiürítése helyett egy komolyan átgondolt fejlövéssel lehet a pixelmennyországba küldeni az ellenségeket.

Ha már megemlítettük a Max Payne-t, akkor el kell mondani, hogy ez a játék effektíve önmaga koppintásának a koppintása. Ugyanis az említett nagy előd éppen a John Woo filmek, sőt mondhatni a Hard Boiled akcióinak mintájára készült el, csak nem ferdeszemű főhőssel és másik városban. Most pedig az etalon adaptációja éppen ezt viszi tovább. Gyakorlatilag a két játék szinte teljesen megegyezik, néhány apróságot kivéve.