Robotrepülő­gé­pes ellenőrzés Francia­országban

Robotrepülő­gé­pes ellenőrzés Francia­országban

2007. november 8. 12:52, Csütörtök
Két évvel ezelőtt robbantak ki a franciaországi zavargások. A francia kormány akkor rendkívüli állapotot hirdetett ki egyes területeken, napjainkban már elektronikus rendszerekkel igyekezni megelőzni a hasonló cselekményeket.

Az eseményeket 2005. október 27-én az váltotta ki, hogy két fiatal meghalt Clichy-sous-Bois-ban, mivel a rendőrők elől menekülve egy transzformátorházba bújtak. Ezt követően törtek ki a zavargások Grignytől Marseille-ig, amelyekben az elégedetlenkedők több ezer autót és buszt gyújtottak fel, és több száz épületet rongáltak meg. Sok elkövetőt azóta több éves letöltendő börtönbüntetésre ítéltek, de a problémák megmaradtak és a francia kormány szeretné megakadályozni a hasonló események bekövetkezését.

A helyi szakemberek és politikusok a távoli megfigyelő eszközök alkalmazása mellett döntöttek. A választásuk az Engin léger pour la surveillance aérienne (ELSA) nevű robotrepülőgépre esett. Az eszközök képesek ellenőrizni a neuralgikus pontokat, ahol a leginkább fennáll a veszélye az újabb zavargások kitörésének. Emellett hasznosak a tüntetések megfigyelésénél is.


A robotrepülőgépben fedélzeti kamerák vannak, amelyek a képeket közvetlenül az irányítóközpontba továbbítják. A berendezések képesek éjjel és nappal is felvételeket készíteni. Maximális járőrözési ideje pedig 40 perc, hatótávolsága legfeljebb 2 kilométer, repülési magassága pedig maximum 500 méter. Az ELSA előnye, hogy gyakorlatilag hangtalanul végzi a dolgát, így nem szúr szemet a randalírozóknak. Az első robotrepülőgépet december 15-én kapja meg a francia kormány. Egy eszköz ára átlagosan 10 000 euró.

A beruházás része a korábban Michéle Alliot-Marie francia belügyminiszter által meghirdetett programnak, amelynek célja az országban működő, jelenleg mintegy egymillió videokamera számának növelése. A tervek szerint 2009-ben már 3 millió készülék őrzi majd a nyugalmat. A videokamerás rendszerek fejlesztését Nicolas Sarkozy frissen megválasztott francia elnök is sürgette a Le Journal du Dimanche című hetilapnak adott interjújában, Sarkozy szerint ugyanis a kamerák felszerelése kifizetődött Nagy-Britanniában is.

Az első tesztek már sikeresen lezárultak. A tesztterep - nem véletlenül - a Département 93 nevű, sok munkanélkülit, hajléktalant és bevándorlót vonzó terület volt, amely északról közvetlenül Párizzsal határos. Közel sem mindenki fogadta azonban lelkesen a robotrepülőgép bevetését. Daniel Goldberg, Seine-Saint-Denis szociáldemokrata képviselője egyenesen felháborodott, hogy a rendőrség katonai technológiát vett be polgári célokra.

A megoldás egyébként nem új keletű, hiszen júliusban hozták nyilvánosságra azt az elképzelést, miszerint a közelgő 2008-as osztrák-svájci közös rendezésű futball-Európa-bajnokságon a szervezők robotrepülőgépekkel akarják ellenőrizni a futballszurkolókat, hogy így szűrhessék ki és azonosíthassák a futballhuligánokat. A járművek alkalmazásához a közelgő futball-Európa-bajnokságon azonban törvénymódosításra van szükség Ausztriában, ugyanis a jelenlegi jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a hatóságok lefilmezzék vagy lefotózzák az embereket.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások