Klorid sók őrizhetik a marsi élet maradványait

Először bukkantak klorid só lerakódásokra a Marson, melyeket valószínűleg a bolygó történetének korai szakaszából származó folyékony víz párolgása hozott létre.

A NASA Mars Odyssey szondája által készített nagy felbontású felvételeknek köszönhető felfedezés azt sugallja, hogy ezekben a lerakódásokban jó eséllyel találhatnánk bizonyítékokat a múltbeli marsi életre - amennyiben létezett - bár többen is úgy vélik, a víznek túl magas volt a sótartalma ahhoz, hogy lakható legyen. Korábban a szonda és az Opportunity marsjáró is talált más sófajtákat, különböző szulfátokat, ami arra utal, hogy a bolygó egyes részei kölcsönhatásba léptek savas, sós vízzel. A klorid sók színképjeleit azonban jóval nehezebb kiszűrni a magasból begyűjtött adathalmazból, különösen, ha a sók csak egy-egy viszonylag kis foltot foglalnak el a felszínen.

A Hawaii Egyetem csapata Mikki Osterloo vezetésével a Mars Odyssey THEMIS kamerájának nagy felbontású látásához fordult segítségül, mellyel közel 200 ilyen foltot észleltek, kiterjedésük 1 és 25 négyzetkilométer között váltakozik. A foltok a Mars déli féltekéjét jellemzik, ami idősebb és jóval kráterezettebb a láva borította északi félgömbnél, éppen ezért a lerakódások korát 3,5-3,9 milliárd évre becsülik.

Bolygónkon a klorid lerakódások egyaránt létrejöhetnek a folyékony víz elpárolgásával vagy a felszín hasadékaiból kiszökő vulkanikus gázok hatásaként. Osterloo szerint a Mars esetében valószínűbb a víz, mivel a lerakódások jellemzően az alacsonyan fekvő területeken találhatók, ahol a helyi felszíni víz összegyűlhetett, vagy maga a felszín mélyedt bele a talajvízbe. A kutatók szerint a lerakódások arra utalnak, hogy a korai Marson gyakori volt a felszín közeli víz, ami könnyedén összeterelhette az akkori időszak szerves anyagait, beleértve az esetleges életformákat is, melyek maradványai elvileg ott pihenhetnek az üledékekben. "Természetükből adódóan ezek a lerakódások rendkívül alkalmasak a lakhatóság vagy a múltbeli élet jeleinek megőrzésére" - nyilatkozott a New Scientistnek a csapat egyik tagja, Victoria Hamilton.


A felső felvételen a kék foltok jelölik a klorid tartalmú ásványokat, míg a lenti képen a déli félgömbön elhelyezkedő lerakódások láthatók (pirossal)
Egyetlen klorid lerakódási terület sincs a NASA legközelebbi felszíni küldetésének, a 2009-ben induló Mars Science Laboratory célpont listáján. A leszállási pontok elsősorban az agyagos területekre összpontosulnak, mivel ezek kialakulását szintén a víznek tulajdonítják. "Mind az agyag, mind a klorid a vízhez kapcsolódó folyamatok árulkodó jele, ebből a szemszögből szerintem mindkettő érdekes lehet" - vélekedett Hamilton. "Azonban én személy szerint úgy vélem, a sós területeken nagyobb lenne az esély egy egykori nagy víztömeg bizonyítékainak felfedezésére."

Vannak azonban ellenérvek is, ide tartozik többek közt a Harvard tudósának, Andrew Knollnak az érvelése. Knoll elismeri, hogy a kutatás bizonyíték erejű arra nézve, hogy egykor sós tavak tarkították a felszínt, "ezek azonban 'fasorban sincsenek' a földi vízeloszláshoz viszonyítva. Ezen felül a sós üledék a víz távozásának bizonyítéka, a Marson elvileg a nátrium klorid csak a rendkívül sós vizekből csapódhat ki. Ilyen sókoncentrációban alig van olyan ismert organizmus, ami jól érezné magát, a jelentés tehát kétélű fegyver asztrobiológiai szempontból" - taglalta Knoll.

"Nem minden klorid ásvány nátrium klorid, lehet például magnézium klorid is" - vágott vissza Hamilton, a THEMIS adatokból ugyanis nem derül ki, milyen kloridról van szó valójában. "Amíg nem tudunk többet az üledékek vegytanáról, addig túl korai bármilyen általános következtetést levonni a környezet lakhatóságát illetően" - szögezte le Osterloo, átmenetileg pontot téve a vitára.