XXI. századi űrverseny - III. rész

Az Európai Űrügynökség az emberes űrutazások terén nem jeleskedik különösebben, vajon változik-e ez a közeljövőben, vagy hosszú távon is az amerikai és az orosz űrhajókra váltanak jegyet?

- I. rész - | - II. rész - | - III. rész -
Európa / ESA

Az Európai Űrügynökséget, illetve a háttérben lévő országokat már lassan három évtizede foglalkoztatja a saját személyzetet az űrbe juttató űrhajó gondolata, de az 1980-as években felmerült Hermes kisméretű űrrepülőgép volt a legtovább eljutott elgondolás. A Hermes egy eredetileg tisztán francia programnak indult, 4-6 fős személyzetet és mintegy négy tonnás hasznos terhet vihetetett volna fel az űrbe. A költségek miatt rövid úton európai programként vizionálták tovább, igyekezve bevonni a német, olasz, spanyol és más országokat is.


A Hermes makettje 1984-ben
A Challenger katasztrófa után újragondolták a programot, és a személyzet biztonsága érdekében a teljes pilótafülkét leválaszthatóra és külön visszatérőre tervezték vészhelyzet esetén. Később a jelentős súlytöbblet miatt inkább visszatértek a korábbi modellhez, és a személyzet katapultüléseket kapott volna. A Hermes program egyre ambiciózusabb elképzelések gyűjtőhelye lett, elkészült hozzá a Columbus űrállomás terve, de az egyre hízó programok egyre nagyobb költségigénnyel jelentkeztek. Végül 1992-ben már csak tervezőasztal-projektként élt még tovább, míg 1998-ban végképp leállították. A Columbus mini-űrállomás pedig beépült a Nemzetközi Űrállomásba a Columbus modulként.


Fantáziarajz a Hermesről és a hozzá csatlakozott kis méretű űrállomásról 1990-ből
Az ESA az 1990-es években csak visszafogott érdeklődést mutatott egy saját űrhajó kifejlesztése iránt. A Nemzetközi Űrállomás programja kielégítette az emberes űrutazással kapcsolatos elképzeléseket, ahol az orosz Szojuz és az amerikai űrsiklók, illetve hosszú távon ezek utódai szállították volna a nemzetközi személyzetet a világűrbe, amiben az európai űrhajósok is helyet kaptak volna. 2001-ben az Aurora program keretében az Európai Űrügynökség konkrét célokat kezdett kitűzni, ám ez leginkább a Mars robotszondákkal való kutatására koncentrált, az emberes űrutazással kapcsolatosan továbbra is a nemzetközi együttműködésben látta a részvétel kulcsát.

Minden alaposan felfordult azonban, mikor a NASA bejelentette, hogy a George W. Bush által megfogalmazott célok, nevezetesen a 2020-ig Holdra, azon túl pedig a Marsra való emberes űrmissziók előtérbe helyezésével 2016-tól visszavonulnak a Nemzetközi Űrállomásban való részvételtől, és a Constellation (Csillagkép) program célkitűzéseit egyedül kívánják megvalósítani. Az Európai Űrügynökség kérdésére, miszerint az ESA csatlakozhat-e a programhoz, a válasz nemleges volt, majd később az álláspont úgy lett finomítva, hogy az amerikai űrhajó építésében és üzemeltetésében nem kívánnak csak közösködni, de az űrmissziókban továbbra is együttműködésre törekednek. A Nemzetközi Űrállomásban érintett nagyobb űrügynökségek, így az ESA is, hirtelen új helyzetben találták magukat - az emberes űrmissziókban az Egyesült Államok nélkül kell boldogulniuk.

Az Orosz Űrügynökség már 2000 óta kiadta az orosz cégeknek azt a kérést, hogy tervezzék meg a Szojuz űrhajó utódját, de ez a szűkös pénzügyi keretek miatt nagyon vontatottan haladt. A 2004 után az Orosz Űrügynökség megkereste az ESA-t, hogy szálljon be a Kliper űrhajó-űrsikló programjába, amire 2005-ben az ESA pozitívan válaszolt. Abban mindkét fél egyetértett, hogy az amerikai Constellation programhoz hasonló program mindkét félnek túl drága, ezért az összefogás a közös érdekük. Ugyanakkor a közös űrhajó kapcsán némi bizonytalanság lépett fel.


A Kliper makettje
Szóba került a Kliper támogatása, majd a CSTS (Crew Space Transportation System ~ személyzetet az űrbe juttató rendszer, erről majd bővebben a következő részben) programban fogták össze a terveket, melyek közül a legutolsó egy olyan megoldást vizionált, amely az ATV (Advanced Transport Vehicle - fejlett szállítójármű) műszaki moduljára egy Apollo-szerű kabint helyezne, és egy orbitális modul csatlakozik ennek orrára. A szép álmok felvázolása után évekig tartó tárgyalássorozat kezdődött, hogy milyen űrhajó, milyen munkamegosztásban készüljön, és honnan lőjék fel. A tárgyalások folyamán azonban a közös nevezőt nem sikerült megtalálni. Az orosz fél javaslatai kvázi arra irányultak, hogy az ESA fizesse a csekket, de a tervezést és az építést teljesen orosz kézben tartották volna.


Az Európai ATV műszaki moduljára épülő CSTS űrhajó fantáziarajza
Egy ideális eset az lett volna, hogy a közös űrhajót mind az ESA Ariane-5-tel, mind egy még el nem készült orosz hordozórakétával indítani lehessen. Ez nem tűnt kivitelezhetőnek. Az orosz fél azt az európai ötletet is elvetette, hogy az űrhajót a már meglévő ATV teherűrhajó műszaki modulját felhasználva tervezzék meg, ahhoz egy orosz parancsnoki modult csatlakoztatva. A helyzet mögött politika érvek is meghúzódtak, a magához tért orosz önbecsülést sértette volna, hogy az űrprogramjukban nem ők játsszák a meghatározó szerepet. Európai oldalról viszont csak két egyenrangú félként való együttműködés jöhetett szóba, amihez egy világpolitikai felhang is felcsendült a grúz konfliktussal kapcsolatban, miszerint ha Oroszország elszigetelődik, akkor a közös űrprogram sem lesz életképes.