Vezetéknélküli e-olvasót mutat be a Sony

Vezetéknélküli e-olvasót mutat be a Sony

2009. augusztus 27. 09:08, Csütörtök
Sorrendben harmadik e-olvasó készülékét mutatja be a Sony még az év vége előtt - a megoldás ezúttal némileg drágább, ám vezetéknélküli eléréssel érkezik, kifejezetten a Kindle olvasók ellen.

A Sony eddig két eltérő változattal küzdött az Amazon Kindle túlereje ellen, ezek Pocket Edition és Touch Edition néven láttak napvilágot, sorrendben 200 és 300 dolláros áron a tengerentúlon. Most egy harmadik változat érkezéséről számoltak be, amely decemberben jelenik meg Daily Edition néven, ára pedig 400 dollár lesz - kissé drága (100 dollárral több mint a Kindle), ám a vezetéknélküli elérés immár itt is megtalálható lesz.

A Daily Edition 7 hüvelykes érintőképernyővel érkezik (ez olyasmi, amit a Kindle nem mondhat el magáról), a burkolat ezúttal alumínium, a vezetéknélküli elérést pedig az AT&T biztosítja majd saját 3G csomagjaival. A megoldást mintegy 8000 üzletben árulják majd az Egyesült Államokban, a Sony pedig abban bízik, hogy az új funkciókkal sikerül megtörni az Amazon fölényét. Utóbbi ugyanis a Kindle olvasókkal eddig nagyon jól szerepel, bár egyetlen adatot sem közöltek arról, hogy pontosan mennyi példányon adtak túl, mindössze annyit tudni, hogy az első sorozat teljesen elfogyott. A Sony a maga részéről 400 ezer olvasó készülék eladásáról számolt be még januárban.


A cég néhány héttel ezelőtt jelezte, hogy átállnak az EPUB formátumra, amely több készüléken is lehetővé teszi a megvásárolt és letöltött művek használatát. Mintegy 1 millió alkotásról van szó, ezt pedig a külső elemzők is igen jó lépésnek tartják, hiszen ezzel a Sony hagyományosan erős pozíciójára támaszkodik a nyílt szabványok és a széles körben elérhetővé tett tartalmak terén. Az eBook Library szoftver 3.0-ás verziója immár a Windows mellett a Mac operációs rendszert is támogatja, feladata pedig továbbra is a kiválasztott művek átmásolása a PC-ről az olvasóra, jóllehet erre (a vezetéknélküli elérés megléte miatt) a legújabb példányokon már nem lesz szükség.

Az e-papír piaca a legfrissebb felmérések szerint kellemes növekedési időszak előtt áll, évente több mint kétszeresére bővülhet, 2013-ra pedig eléri a 2,5 milliárd dollárt, amelynek 80 százaléka az USA-ban koncentrálódik majd.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások