The Witcher 2: Assassins of Kings

Kiadó: Atari
Fejlesztő: CD Projekt Red
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Windows XP, Vista vagy Windows 7, Intel Core 2 Duo 2,2 GHz-es processzor, 1 GB RAM, 512 MB VRAM-mal rendelkező grafikus kártya, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Windows XP, Vista vagy Windows 7, Intel Core 2 Duo 2,6 GHz-es processzor, 2 GB RAM, 1024 MB VRAM-mal rendelkező grafikus kártya, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: The Witcher, Oblivion, Gothic 3
Kategória: szerepjáték

Néhány esztendővel ezelőtt Andrzej Sapkowski neve nemhogy a videojátékok, de még a fantasy regények szerelmeseinek sem csengett túl ismerősen. A lengyel író márpedig korábban is megérdemelte volna a figyelmet, hiszen a csontig lerágott klisék helyett ő valóban színt hozott a műfajba. Sötét és komor, gyakran a mindennapi élet fricskáiról szóló történetei, az általa megálmodott witcher, avagy a szörnyvadász karaktere és a középkori hatásokkal bíró, ámde így is kellő egyediséggel rendelkező világ mind-mind elegendő volt ahhoz, hogy egyszer Sapkowski számára is felvirradjon az a bizonyos "nagy nap". Bár hazájában minden egyes írását tisztelik és szeretik, a nemzetközi sikerekre egészen a 2000-es évek közepéig kellett várnia, ekkor történt ugyanis, hogy a CD Projekt RED csapata egy merész elgondolást követően úgy határozott, feldolgozza ezt a megszokotthoz képest eltérő világot egy szerepjáték keretein belül.

Egészen 2007 októberéig kellett várniuk a fanatikusoknak arra, hogy megjelenhessen a The Witcher címre keresztelt RPG, amely szó szerint lenyűgözte a szakmát és felkavarta a már éppen viharra váró állóvizet is. A főhős ikonikus karaktere, a szokatlanul bonyolult, felnőttes és komoly történet, az újfajta harcrendszer, a nem megszokott fejlődési metódus, az alkímia kiemelt szerepe, ezek mind-mind olyan momentumok voltak, amelyek mára feledhetetlen, bizonyos körökben kultikus alkotássá varázsolták a programot, aminek ugyan megvoltak a maga hiányosságai, de a CD Projekt RED emberei elégedettek voltak a tengernyi pozitív visszajelzéssel, így néhány nappal ezelőtt végre a boltok polcaira kerülhetett Geralt legújabb kalandja The Witcher 2: Assassins of Kings címmel.


A folytatásban tulajdonképpen hellyel-közzel, de ugyanott vesszük fel a történet fonalát, ahol az előd abbamaradt. Érdemes előszedni az első részből származó mentéseket, hiszen azok most igencsak jól jöhetnek a sztori szempontjából. Amennyiben ezekkel nem rendelkezünk, akkor sem kell kétségbe esnünk, hiszen így részben mi határozhatjuk meg a kezdeteket, aminek segítségével előidézhetjük ugyanazt a hatást is, amit az első részben hosszú-hosszú játékkal töltött napokat követően sikerült. Az Assassins of Kings betöltését követően Geralt végzetét viszont akkor sem kerülhetjük el, híres szörnyvadászunk ugyanis egy tömlöc árnyékában éppen arra vár, hogy a hóhér kimondja rá az áment.

Hősünk természetesen egy másodpercig sem törődik bele sorsába, de azért éppen kapóra jön számára Vernon Roche megjelenése, aki a király személyi nyomozójaként rögtön faggatni kezdi a történtekről. Ezzel kezdetét veszi a tulajdonképpeni bemelegítő és betanító rész, hiszen interaktív formában idézzük fel azt a cselekményt, ami börtönbe juttatott minket. Nagyon gyorsan megtudjuk, hogy egy csúnya összeesküvés-elmélet kellős közepébe csöppentünk, aminek természetesen a Scoia'tel volt az előidézője. A mozgalom egyik befolyásos embere, Guleti Letho ugyanis úgy mozgatta a szálakat, hogy a nagy felfordulás kellős közepén - a birodalom éppen háborúban, a kastély pedig ostrom alatt áll - egymaga maradhasson Foltesttel és Geralttal egy eldugott toronyszobában.

A Scoia'tel embere ravasz csellel elnyesi a király torkát, ám mielőtt Geralt felvehetné vele a harcot, kiveti magát a helyiség ablakából, így a beérkező őrök már csak azt láthatják, amint hősünk kivont karddal áll Foltest kivérzett holtteste felett. A szituáció félreérthetetlen, a witchert vádolják a gyilkossággal, aki azonban annyira hitelesen adta elő meséjét, hogy Vernon úgy dönt, megkegyelmez neki, ha előkeríti a tettest, és újra békét varázsol a királyságba. Mivel neki sajnos nincs akkora hatalma, amivel hivatalosan elengedhetné Geraltot, egy kis segítséget nyújt neki a szökéshez, amit hősünk irányításával ki is használunk, és Vernon, valamint régi barátnőnk, Triss Merigold társaságában elhajózunk Flotsam városába, ahonnan megindul majd a nagy kaland.


Ez tehát a fő történeti szál alapja, mindezek mellett azonban elkönyvelhető, hogy az első epizódhoz hasonlóan itt is számtalan érdekes, az alapoktól teljesen eltérő, de nem kevésbé izgalmas mellékküldetés fogja keresztezni utunkat, miközben morális döntésekben és egyéb komoly momentumokban kell igazságot tennünk. Továbbra sem kell lineárisan haladnunk a sztoriban, bármikor befuthat majd egy kis szörnyvadászat, egy kis mellékes munka, ami miatt érdemes lesz megszakítani a nyomozgatást. Ha nem tesszük, csak veszítünk vele, hiszen ez adja majd a játék savát-borsát. Aki már az előd esetében megkedvelte azt a fajta lehetőséget, miszerint döntéseink, illetve a helyzetben éppen jelentéktelennek tűnő válaszaink következményeivel gyakran csak órákkal később szembesülhetünk, az a folytatásban sem fog csalódni, hiszen valóban mi irányítjuk az egész cselekményt.

Soha egyetlen szerepjátékban sem volt még annyi lehetőségünk, mint a The Witcher 2-ben, illetőleg soha nem készült még olyan alkotás, amely ekkora újrajátszhatósági faktorral bírna, hiszen ha egyszer átéltük a történetet, akkor még garantáltan nem láttuk az összes helyszínt, az összes bejárható területet. Több esetben is elérkezünk majd ugyanis olyan pontokhoz, ahol döntéseink hatására nem deríthetünk fényt semmilyen formában sem a másik oldalra, így az egyes helyszínekre, az ottani küldetésekre, emberekre sem. Így legalább kettő, de véleményem szerint inkább három végigjátszást biztosan megér majd az Assassins of Kings, mire azt mondhatjuk, valóban kijátszottuk a programot, és ismerjük minden egyes zegzugát.