Fontosak az Intel számára az ultrabookok

Fontosak az Intel számára az ultrabookok

2011. október 19. 12:30, Szerda
Az Intel a közeljövőben a szupervékony ultrabookokra akar összpontosítani, emellett legalább 2015-ig a jelenlegi tempóban folytatnák a processzorok fejlesztését és gyártását.

Justin Rattner, az Intel kutatórészlegének vezetője elmondta, hogy az ultrabookokban rejlő lehetőségre a Macbook Air világított rá. A cél az volt, hogy egy új készülékkategóriát hozzanak létre és ennek során támogassák a tajvani gyártókat. Ez legutóbb 2003-ban a Centrino koncepció bemutatásával valósult meg. Ezt követte a netbookok megjelenése, amelynek során az Asus úttörő szerepet játszott. "Ezért különösen nagy tisztelet illeti meg az Asust" - közölte Rattner. Az elismerés abban is megmutatkozott, hogy az Asus lett az Intel egyik kiemelt partnere az ultrabookok piacra dobásakor.

Az Intel igyekezett hasznosítani a netbookok területén szerzett tapasztalatait és a cég kutatórészlegének vezetője szerint ezeket az ultrabookoknál tudták hasznosítani. Az ultrabookok már elég gyorsak ahhoz, hogy az összes modern alkalmazást futtassák, hiszen az ebbe a kategóriába tartozó eszközök a Sandy Bridge architektúrára és Core-i központi processzorra épülnek. Rattner kitért a Tick-Tock néven ismert koncepcióra, amely még minimum három generáción át jelen lesz, vagyis 2015-ig, de akár 2017-ig is számítani lehet arra, hogy a jelenlegi ütemben dob majd piacra processzorokat a társaság. A cél elérésére és a 14 nanométeres gyártási eljárás alkalmazása miatt a cég kész együttműködni más chipgyártókkal. Ezzel az Intel az AMD példáját követi, amely már régóta együttműködik az IBM-mel és más vállalatokkal. A tranzisztorok növekvő száma ugyanakkor az Intelt is komoly kihívások elé állítja.


Lenovo IdeaPad U300

Rattner végül kitért arra is, hogy a biztonság szintén egyre inkább előtérbe kerül. A Deep Safe nevű funkció lehetővé teszi, hogy az internetes forgalmat - az operációs rendszer nélkül - valós időben és hardveresen ellenőrizni lehessen. A funkció segíthet abban, hogy a PC-k védetté váljanak az online támadásokkal szemben. "Ez lehet a valódi védelem a Zero-Day akciókkal szemben" - szögezte le a szakember. Ugyan a Deep Safe már az utolsó IDF-n bemutatott CPU-kkal is működött, azonban Rattner nem árulta el, hogy mikor válik kiforrottá.


Toshiba Portege Z830

Az Intel július elején jelentette be, hogy létrehozza az ultrabook kategóriát. Erik Reid, az Intel mobil kliens platform részlegének ügyvezető igazgatója úgy nyilatkozott, hogy cége 300 millió dollárral akarja segíteni a gyártókat a készülékek kifejlesztése és elkészítése során. Az Intel azt szeretné, ha jövőre már a notebookpiacon szereplő termékek 40 százaléka ultrabook lenne, ez a célkitűzés azonban így nehezen fog megvalósulni, különösen úgy, hogy a gyártást számos probléma hátráltatta. Az Intel még arra is hajlandó volt, hogy 20 százalékkal olcsóbban adja az ultrabookokba szánt processzorokat, ennek ellenére a gyártók óvatosak.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások