IFA: Hardverözön fogadta a Windows 8-at

IFA: Hardverözön fogadta a Windows 8-at

2012. szeptember 6. 14:32, Csütörtök
Hivatalosan még meg sem jelent, a berlini IFA előtt és alatt több gyártó is bemutatta saját fejlesztéseit, amelyek nagyrészt már az új verzió funkcióira építenek, természetesen elsősorban az érintőképernyő révén. A Microsoft saját tábláinak közeli megjelenése nem vette el partnereik kedvét, több nagyobb név újdonságait is megismerhettük a napokban, a szoftvercégnek azonban nem sikerült teljes mértékben megnyugtatnia a területben érdekelt gyártókat, így az együttműködők tábora hamarosan megfogyatkozhat. A hírek azonban egyelőre az új kütyükről szólnak, lássuk tehát, mivel is jelentek meg a jól ismert nevek a kiállításon!

A Windows 8 esélyeiről már korábban írtunk, legutóbb pedig azt vesézgettük, hogy mi is várható az olcsóbb táblák szegmensében, ahol az ősz beköszöntével újabb forduló indul. Ebben nyilván a Microsoft saját megoldásai, valamint a partnerek által a Windows RT és a Windows 8 alá szánt táblák és noteszgépek kevésbé érintettek, hiszen ezek ára valamivel (az esetek többségében jócskán) a fontos határvonalnak számító 200 dollár felett lesz, ám nyilván sokakat érdekelnek az új érintőképernyős mobil megoldások, különös tekintettel az új szoftver funkcionalitására.

Az elmúlt hetekben megindult a találgatás, hogy a szoftvercég lépése (a Surface táblák piacra dobása) mennyire veszi el a területben érdekelt gyártók kedvét, illetve hogy hányan vesznek majd össze a redmondi csapattal emiatt. Az Acer részéről el is hangzott némi kritika, ezt később szépítették, míg a többiek nyugodtnak tűntek. Egyes források azonban most arra mutatnak rá, hogy az egyébként július óta zajló tárgyalások nem hoztak komoly eredményt, emiatt pedig a HP és a Dell is elhagyhatja a területet. A HP eredetileg agresszív árakkal készült, ám a Surface láttán állítólag immár csak a Windows 8 érkezésére koncentrálnak, míg a Dell eleve konzervatívan állt a Windows RT megjelenéséhez, így ők kisebb forgalmat bonyolítanak majd le az ARM-szegmensben.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Texas Instruments ezzel egy időben a Toshiba kifogásai miatt eshet el az újabb megrendelésektől, ugyanis ők sem igazán örülnek a Surface táblák felbukkanásának, így a Windows RT esetében a Microsoft kénytelen lesz a többiekre (Samsung, Asus, Lenovo) hagyatkozni. Az IFA alatt a Sony nyitotta meg a sort, amely új Xperia okostelefonjai mellett bemutatta saját tábláját is, immár ugyanazon márka alatt. Az Xperia Tablet S szeptemberben fut be, alumínium külsővel, WiFi és 3G-változatban, 1280 x 800 pixel felbontást támogató IPS-kijelzővel, Tegra 3 chippel, Android 4.0 mellett. 10-12 órás üzemidőt ígérnek a 6000 mAh-ás akkumulátor révén, 400 és 720 euró közötti árakon, ami nyilván nem az olcsóbb készülékek kategóriája.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Bemutatkozott továbbá a noteszgép-tábla hibrid VAIO Duo 11, valamint az asztalra szánt all-in-one PC VAIO Tap 20 is, ezek új Intel chipeket, 4-8 GB RAM-ot, SSD-meghajtót vagy merevlemezt, valamint érintőképernyőt kapnak, természetesen a Windows 8 megfelelő fogadása érdekében. A Duo 11 esetében a képernyőt hátracsúsztatva tárul elénk a billentyűzet, a Tap 20 pedig saját támasztékával gyakorlatilag egy nagyobb táblára hasonlít, ez utóbbit a cég családi használatra ajánlja.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Samsung a maga részéről több eltérő fejlesztéssel készült, ezek nagy részét hivatalosan be is jelentette a rendezvény alatt. Az ATIV Tab a cég első táblája lesz a Windows RT alá, ez 10.1 hüvelykes kijelzővel, 1,5 GHz-es ikermagos processzorral, 5 és 1,9 megapixeles kamerával, 32 és 64 GB belső tárolóval, microSD-vel, valamint egy méretes, 8200 mAh-ás akkumulátorral jelenik meg, 2 GB RAM, Bluetooth 4.0, NFC, 570 grammos súly és 8,9 mm-es vastagság mellett. Bemutatkozott egy Series 9 noteszgép prototípus is, mégpedig 2560 x 1440 pixel felbontással, ám a videón kívül erről egyelőre további információk nem futottak be.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Series 7 és Series 5 all-in-one PC család tagjai harmadik generációs Intel Core chipeket kaptak, legfeljebb 8 GB RAM, különálló grafikus vezérlő, 1080p felbontás, maximum 1 TB-os merevlemez, illetve 64 GB-os SSD, valamint 10 ujjas multitouch támogatás kíséretében. A mérettel nem spóroltak, hiszen 21,5, 23,6, valamint 27 hüvelykről van szó, ez azonban az árakon is meglátszik, a 750, 1100 és 1700 dolláros szint jól mutatja a különbségeket. Az ezzel megegyező névre (Series 7 és Series 5) hallgató úgynevezett slate PC-k esetében viszont a lecsatolható billentyűzet szerepel a lista első helyén, a kijelző mérete itt 11,6 és 13,3 hüvelyk, 2 és 4 GB RAM, multitouch, Core és Atom chipek kíséretében. Az operációs rendszer feladatait minden esetben a Windows 8 látja majd el.

Az Asus Vivo néven mutatta be korábban megszellőztetett hibrid tábláit, ezek lecsatolható billentyűzettel és NFC-vel érkeznek. 11,6 és 10,1 hüvelykes kijelző, Intel Atom és nVidia Tegra 3 chip, 2 GB RAM, SSD, valamint egyelőre ismeretlen ár és megjelenési dátum szerepel a listán, értelemszerűen Windows 8 és Windows RT alatt. Az ultrabook kategóriát sem hanyagolják el, a Zenbook Prime UX21A Touch új Intel chipre és 256 GB-os SSD-re épít, a Zenbook U500 már 512 GB-os SSD-t tartalmaz az nVidia különálló 650M grafikus vezérlőjével (érintőképernyő nélkül), míg az Asus Taichi két kijelzővel jelenik meg (ebből a második a készülék tetején látható), a Transformer Book pedig a Transformer Tab közvetlen utóda, Intel processzorral és leválasztható kijelzővel.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A már említett HP két ultrabook és egy hidrid tábla megoldásról rántotta le a leplet, mindhárom Intel chipre és így Windows 8-ra épül. Az Envy X2 egy 11,6 hüvelykes tábla lecsatolható billentyűzettel, Clover Trail Atom chippel, SSD-vel, két kamerával, valamint NFC-vel. A Spectre XT TouchSmart Ultrabook 1400 dollárért kínál decembertől 15,6 hüvelykes, 1080p felbontású IPS-érintőképernyőt, Ivy Bridge processzort, 500 GB-os merevlemezt, Thunderbolt és USB 3.0 támogatással, míg az Envy TouchSmart Ultrabook 4 14 hüvelykes kijelzőt és vastagabb külsőt kapott, emellett különálló AMD grafikus vezérlővel bővíthető.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Dell XPS Duo 12 néven mutatott be egy hibridet Windows 8 alá, 12,5 hüvelykes, 1080p Gorilla Glass kijelzővel és Intel chippel, míg az XPS 10 egy 10,1 hüvelykes kijelzőt, billentyűzet dock csatlakozót, valamint 20 órás üzemidőt vonultat fel, Windows RT alatt. Az operációs rendszer megjelenése után debütál mindkét versenyző, ezt követően rajtolhat el az egyelőre külső információkból megismert Latitude 10 tábla, ikermagos Atom chippel, integrált grafikus vezérlővel, 2 GB memóriával, 128 GB-os SSD-vel, amely szintén Windows 8 alá készül. Hivatalos közleményükben további készülékekről olvashatunk, ezek szintén az XPS-vonalat egészítik majd ki.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Lenovo már most piacra dobta az új IdeaPad S300, S400 és S405 laptopokat, ezek Intel chipre épülnek, bár ez utóbbi az AMD A8 négymagos változatával is leszállítható. Mindhárom példány részt vesz a Microsoft programjában, így kedvezményes áron, 15 dollárért válthatnak majd a vásárlók az új verzióra annak megjelenésekor, bár a gyártó a többiekkel ellentétben ezt a díjat nem fogja leszámítani a végleges árból. Három táblát mutattak be Android alá, ezeket pedig további változatok egészítik ki Windows 8 alatt, úgy mint az IdeaPad U510 ultrabook a maga 15 hüvelykes kijelzőjével, ultragyors indulással, valamint Intel chippel, míg az IdeaPad Y400 és Y500 Intel chipjei és GeForce GT 655M grafikus vezérlői a játékosok kedve szerint egészíthetők ki különböző komponensekkel, az IdeaPad Z400 és Z500 vékony külsőt, 14 és 15,6 hüvelykes kijelzőt kínálnak alacsonyabb fogyasztás mellett, hogy a képet a 23 hüvelykes érintőképernyővel érkező IdeaCentre A520, valamint a 21,5 és 23 hüvelykes 3D-képernyőt kínáló B340, B345 és B545 tegyék teljessé, Intel vagy AMD processzorral.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Ahogy arról mi is írtunk, a Toshiba okostévével és három ultrabook megoldással rajtolt a kiállításon, ezeket egy all-in-one PC, valamint androidos táblák egészítik ki, de bemutatkozott a Satellite U925t hibrid is, amelynél a kijelző hátratolható, hogy hozzáférjünk a billentyűzethez, továbbá a 14 hüvelykes érintőképernyővel megjelenő Satellite P845t noteszgép, valamint a 15 hüvelykes képernyőt kapott Satellite S955, amely inkább hagyományos thin-and-light noteszként jellemezhető.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A korábban kritikus hangot megütő Acer is több eltérő változatot mutatott be, ezek közül említést érdemel a 10,1 hüvelykes kijelzővel érkező Iconia W510 tábla, amely opcionális dock csatlakozóval, 18 órás üzemidővel, valamint microHDMI és microSD portokkal kecsegtet, valamint a hibrid besorolást kapott Iconia W700 a maga 11,6 hüvelykes, elforgatható kijelzőjével. Az Aspire V5 Series két noteszgépet takar, ezek Intel chippel és nVidia vezérlővel érkeznek, 14 és 15 hüvelykes kijelző mellett, az Aspire S7 13,3 és 11,6 hüvelykes ultrabookokat vonultat fel, míg az Aspire M3 ultrabook 15,6 hüvelykes érintőképernyőt kínál GT 640M grafikus vezérlővel, az Aspire 7600U pedig egy 27 hüvelykes kijelzővel érkező all-in-one PC, 1080p felbontással, multitouch támogatással. A cég emellett számos egyéb példánnyal készült, ezek az asztali gépek, további táblák, valamint ultrabook és hibrid megoldások szintén megtalálhatók a hivatalos oldalon.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Az operációs rendszerek versenyében a Windows 7 éppen csak átvette a vezetést a Windows XP-től, így nem túl valószínű, hogy a következő példány gyorsan megkaparinthatja az első helyet. Az IFA alatt bemutatott hardveres megoldások özöne jól mutatja, hogy a gyártók nem várták tétlenül a rajtot, bár a sikerhez az is kell majd, hogy a vásárlók kellő érdeklődést tanúsítsanak az érintőképernyős fejlesztések iránt. Elemzői vélemények szerint ez némi akadályba ütközhet, hiszen a szükséges technológia integrálása 50-60 dollárral növeli a gyártók költségeit, a kereskedelmi ár ennek eredményeként pedig 150-200 dollárral is emelkedhet. Tekintettel arra, hogy a hagyományos noteszgépek esetében jelenleg 500 dollár körüli átlagár ezzel jelentős mértékben növekedne, a kereslet várhatóan csak lassan erősödik majd.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások