Olcsó kütyüvel forradalmasítja a tévézést a Google

Olcsó kütyüvel forradalmasítja a tévézést a Google

2013. július 31. 23:53, Szerda
Két, meglehetősen sikertelen próbálkozás után a Google ismét megkísérli meghódítani az okostévék területét, mégpedig ezúttal egy igencsak egyszerű és olcsó megoldással. A cél ezúttal is elsősorban az internetes tartalmak elérhetővé tétele a háztartásokban már meglévő nagyképernyős televíziókon, bár mindez nem zárja ki, hogy a jövőben további funkciókkal bővítik a kínálatot. A visszhang egyelőre vegyes, az első lépés korlátai ugyanis gyorsan világossá váltak.

A saját internetes keresővel útnak induló, mára inkább "mindencégként" jellemezhető webes óriás a napokban jelentette be legújabb próbálkozását, amely a Chromecast nevet kapta. Ez tulajdonképpen leginkább egy USB-kulcsra hasonlító eszköz, amely azonban a HD-televíziók HDMI-csatlakozójára épül, és ezen készülékek funkcionalitását bővíti ki, mégpedig az egyéb, internetre felcsatlakozó kütyük forgalmának átirányításával.

A mindössze 35 dollárba kerülő Chromecast ezzel a streaming videókat teszi elérhetővé a tévéképernyőn, már amennyiben a háztartásban megtalálható egy támogatott eszköz. Ez utóbbi lehet asztali és mobil PC, okostelefon, illetve tábla PC, a támogatott operációs rendszerek listáján pedig az Android, az iOS, a Windows, illetve a Mac OS X szerepel (bár az internetet a Google megoldásával, így például a Chrome böngészővel kell elérnünk). Az ezen platformokon letölthető és futtatható appok segítségével az online tartalmakat egyszerűen átirányíthatjuk a HDTV képernyőjére, ahol jóval nagyobb méretben élvezhetjük azt. Nem arról van szó, hogy PC-nk, illetve okostelefonunk streameli az adott tartalmat a tévé képernyőjére, hanem mindössze annyi történik, hogy a vezetéknélküli elérésen keresztül az eredetileg a PC-re vagy hordozható eszközre továbbított adatot átirányítjuk a televízióra, egészen pontosan a Chromecast vevőjére.


A megoldás révén a YouTube és a Netflix videók gyorsan és könnyedén megjeleníthetők a nagy kijelzőkön, ez nyilván sokak számára fontos előny. Nem minden eszköz támogatott azonban, így például a Google saját Chromebook noteszein csak egy béta fázisban lévő app elérhető, ami ráadásul az első tapasztalatok szerint nem éppen optimális élményt nyújt (mivel a Chromebook belassulását, valamint szaggatott megjelenítést eredményez), a televíziónézők számára pedig először furcsa lehet, hogy semmilyen kezelőfelület nem jelenik meg a nagy kijelzőn, mindent az internetre csatlakozó asztali vagy mobil eszközön kell intéznünk. További kényelmetlenség lehet a fali csatlakozó, bár lehetőségünk van arra, hogy USB-kábellel, közvetlenül a tévéről biztosítsuk a Chromecast áramellátását - a mellékelt adapter pedig segít, ha esetleg a HDMI és az USB túl közel helyezkedik el egymáshoz képest.

A funkcionalitás jelenleg valóban nagyon korlátozott, a támogatott platformokról történő videostream mellett mást nem igazán kezdhetünk a kütyüvel. Képek megtekintése, zenealbumok meghallgatása, illetve az egyéb tevékenységek egyelőre kívül esnek a körön, így az Apple TV előnye egyelőre nem forog komoly veszélyben - még akkor sem, ha ez utóbbi inkább 100 dollár körüli áron talál gazdára. A Google mindenesetre komolyan gondolja azon törekvését, hogy szinte minden modern tévét okostévévé varázsol, ebben pedig támaszkodhat meglévő mobil operációs rendszerére (amelyet immár egy hatalmas tábor ismer), valamint az említett olcsó eszközre és annak kapcsolódó alkalmazásaira.


A cégnek nem ez az első ilyen próbálkozása. A Google TV már 2010-ben elrajtolt, ennek célja szintén a meglévő ökoszisztéma kiaknázása, valamint az internet felé irányuló kapu biztosítása volt bizonyos okostévéken. Néhány komoly támogatóra szert is tettek (az Intel, a Sony, valamint a Logitech például a fejlesztésben, mellettük pedig az LG, az Asus, illetve a NETGEAR már konkrét termékekkel segítette a kezdeményezést). A platform mégsem vált igazán népszerűvé, miközben az Apple TV jóval nagyobb eredményeket tudott felmutatni, bár esetükben már egy különálló dobozról volt (és van) szó. Érdekesség, hogy a Google is megpróbált valami hasonlóval előállni, ám a Nexus Q végül nem jutott tovább az előrendelési fázisnál, így végleges piaci terméket nem is láthattunk.

A verseny eközben tovább folytatódik a területen belül, a legújabb hírek szerint az Apple például átugorható reklámokkal újítana, nagyobb kényelmet nyújtva ezzel a kábeltársaságok előfizetőinek. A cég ígéretet tett az érintett műsorszolgáltatók kompenzálására, ám ezen körökben - érthető módon - még nagy az ellenállás. Mások biztosra veszik, hogy az Apple saját tévét is piacra dobna, ám erről egyelőre nincs hír.

A Google háza táján szintén prémium televíziós szolgáltatás potenciális elindításáról szólnak a pletykák, ők állítólag már több nagy adóval is tárgyalások folytatnak, a megoldás pedig itt is egy vevőegység, valamint egy kompatibilis televíziókészülék ötvözéséről szólna. Amíg ez nem valósul meg, addig az internetezők számára a YouTube biztosítja több mint 50 olyan csatornáját, amelyek szintén prémium kategóriás tartalmakat sugároznak.


Visszatérve a Chromecast bemutatkozására, a kíváncsi felhasználók máris szemügyre vehetik, hogy pontosan mit is takar a vékonyka külső. Kis barkácsolás után kiderül, hogy az eszköz mindössze két komponensre épül, ezek egyike a HDMI-csatlakozóval ellátott áramkör, a másik pedig a megfelelő hőelvezetésről gondoskodó alumínium - ezzel kapcsolatban meg is jegyzik, hogy a Chromecast olykor igencsak magas hőmérsékleten üzemel, ezért meglepetés-mentes megfogása kellő óvatosságot igényel. Az áramkörön egy AzureWave 802.11 b/g/n Wi-Fi, Bluetooth, illetve FM kombó chip található, a Marvell DE3005-A1 system-on-chip, valamint 512 MB DDR3L SDRAM és egy 16 Gb-es Micron NAND flash chip kíséretében.

Az első körben ebben látja tehát a kiugrási lehetőséget a Google, ami valóban korlátozott kísérletnek tűnik. A jövőben azonban elkészülhetnek az integráltan érkező példányok, valamint a további funkciók, elsősorban a HTML 5-re, illetve a Google által is támogatott médiaformátumokra támaszkodva - netán egy kis DRM-adalékkal, igény esetén. Minden azon múlik, hogy a külső partnerek, a nagyobb gyártók, valamint a fejlesztők milyen új megoldásokkal rukkolnak majd elő, legyen szó lokális tartalmak sugárzásáról, a lejátszásban segítő kezelőfelület mellékeléséről, valamint egyéb, a nappaliban szintén megtalálható eszközök és akár távirányítók támogatásáról. A fejlesztői kit már elérhető, az előrendelhető példányok pedig gyorsan el is fogytak - szinte minden adott egy sikeres rajthoz.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások